Vastag Csaba jól tudja, hová tart

S ha már a leckét emlegetjük, akkor egyáltalán nem véletlen, hogy a Kossuth iskola éttermében találkozunk. Édesanyja Márta is itt tanít, most is a nebulókat oktatja, Csaba is idejárt, itt végezte az általános iskolát. Az ország egyik legnépszerűbb popénekesét azonban egyáltalán nem sztárként fogadják a konyhán, inkább meleg szeretettel, régi ismerősként üdvözlik. A szakácsnők azonnal meleg levessel kínálják, amit Csaba örömmel fogad, hiszen aznap még egy falatot sem evett. Nincs idő a kényelmes kanalazgatásra, evés közben beszélgetünk, hiszen röpke két óra múlva már a fővárosban várják egy eseményen.

- Nagyon jó emlékek kötnek ide. Tanulságos és kevésbé érdekes történetek. Mindig kellemes érzés fog el, amikor a gyerekkoromra gondolok – mutat körbe. Egyáltalán nem csoda, ha otthon érzi magát, a szakácsnők alaposan megpakolják a tányérját, s ezzel együtt több jó tanács is elhangzik.

„Csabikám, ne fogyj már többet! Lassan elfogysz.” Aztán „Csaba többet kéne enned!”, vagy „Csabi, többet kéne hazajárnod!” Persze Csaba csak mosolyog, s mi tagadás valóban vékony, de a szikár kifejezés jobban illene rá.

- Ez többet jelent nekem, mint bármi más – reagál mosolyogva. - Egyrészt a gyerekkoromra emlékeztet, másrészt az ember sosem felejti el, hogy honnan jött és hová tart. Úgy gondolom, alapvetően a kettő össze is függ, vagyis akkor tudod, hogy hová mész, ha tudod, honnan jöttél. Nem véletlen, hogy nem valamilyen hotelben ebédelünk, hanem ide jöttünk az iskolába – magyarázza.

Aztán előkerül az édesanya, Márta is, aki aggódva érdeklődik, jól lakott-e Csaba, szüksége van-e valamire. Persze egyből adódik a kérdés, a család milyen szerepet tölt be az életében, miként tudja őt 120 kilométerről segíteni, támogatni.

- Anyukámmal felhőtlen a kapcsolatunk. Úgy gondolom, hosszú távon muszáj az embernek azoktól várni a segítséget, a támogatást, akikben teljes mértékig megbízhat. Sok olyat ismerek, akik komoly erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy ezeket a segítőket megtalálják, pedig csak körbe kéne nézniük, hiszen ott van a családjuk. Nekem például az édesanyámék a különböző fellépések megszervezésében is segítenek, vagy kezelik a közösségi oldalaimat, amire egyébként nem lenne időm. Azért is ők csinálják ezt, mert idegenekre például az utóbbit, sosem bíznám rá. Fontos, hogy ne csak alkalmazottak vegyenek körül, akik hat, vagy nyolc órában teszik a dolgukat - mert szerintem ők a valódi célt sosem láthatják.

A leves felénél jár Csaba, akinek az X-faktor megnyerése óta pályája töretlenül ível felfelé. A tehetségkutató mellett nem is mehetünk el szó nélkül.

- Nagyon szép lehetőség volt ez a számomra, az X-faktor hatalmas lépcsőfok a karrieremben. Már eltelt jó pár év, ha jól számolom négy is, és azóta is szem előtt tartom, hogy a közönségnek megháláljam, hogy rám szavazott. Ez egy hosszú távú munka, ahol folyamatosan kapod a visszajelzéseket. Nemrégiben telt házas koncertet adtunk a Syma csarnokban, ami azt gondolom, hogy minden képzeletünket felülmúlta. Ezt nagyon nagy eredménynek tartom.

Nem elégszem meg ennyivel, kíváncsi vagyok, vajon erre az ismertségre vágyott-e, ez volt-e valóban az álma.

_ Azt, hogy mire vágyik az ember, az folyamatosan változik. Igyekszem minél többet dolgozni magamon, és próbálok minél többet visszaadni az embereknek. Ez a munka folytonosan arra ösztönöz, hogy amit kapok, azt visszaadjam a közönségemnek.

A család és Veszprém vonzásában. Vastag Csaba és édesanyja (Fotó: Nagy Lajos)

S ha már a rajongóknál tartunk, vajon Vastag Csaba hogyan viseli az emberek állandó érdeklődését, közeledését. Érdekes választ ad, szerinte inkább annak kell ezt elviselnie, aki vele van. Annak nagyon nehéz – jegyzi meg. Azért hozzáteszi, az emberek nagyon kedvesek vele. Úgy fogalmaz, mivel őt és a testvérét jó dolog kapcsán ismerték meg, ezért jóindulatúan közelednek hozzájuk. Mivel állandó időhiányban szenved ezért nincs túl sok passziója, ám moziba például minden héten jár. És ott is békén hagyják. Szereti az új filmeket. No és a biciklizés is fontos, hiszen valahogy karban kell tartani magát, le kell vezetnie a feszültséget.

A karfiollevesből már alig-alig van a tányérban. Ekkor eszembe jut az egyik hír a pletyka lapokból, miszerint Vastag Csaba kopaszodik. Alaposan szemügyre veszem, de nyoma sincs a hajritkulásnak. Nagyot nevet, amikor elmondom, miért is vizslatom.

- A pletyka lapoknak is élniük kell valamiből. Nem érdekelnek ezek a sztorik, sőt az sem zavarna, ha valóban kopaszodnék. Én a zenével szeretnék foglalkozni,  a most megjelent lemezünkkel, ami már a megjelenés napján aranylemez lett, azóta pedig már platinalemez. Ezek a hírek semmitmondóak. Talán nem volt elég téma aznap a pletyka rovatban.

Csaba hozzáállása rendkívül szimpatikus, ahogy az is, amikor a győzelemről beszél. Egy vele készült riportfilmben is bebizonyította, nem szereti a svindlis dolgokat, az életben mindig tisztán játszik. Azt mondja erről, szerinte csak akkor tud valaki nyerni, ha már többször átélte, milyen veszíteni.

- Muszáj nem hátradőlni, hanem tényleg kiadni magunkból a maximumot. A munkát nem lehet megspórolni és kész – húzza alá.

Közben elfogy a leves.

- Ez a karfiolleves nagyon finom volt. Egyébként szívesen főzök. Próbálok mindig új dolgokat kitalálni a konyhában. Jó kihívás, ha akad egy étel, ami alapvetően nem túl egészséges, de azt jól elkészítve nemcsak finommá, hanem egészségessé tesszük. Apukám élelmiszer ipari mérnök, sokféle étellel foglalkozik. Ő azt mondja, mindent kéne enni, a zsírtól, a húson át, a zöldségekig, a szénhidrátokig. Csak tartani kell az arányokat. A táplálkozás szerintem rém logikus műfaj.

Aztán a tökéletesség témáját boncolgatjuk, ami Csaba megjelenésére legtöbbször igaz.

- Hazudunk, ha azt mondjuk, nem fontos a küllem. Azonban az ápoltság szerintem pusztán jó arányérzéket jelent. Nem nézegetem magam a tükörben, de fontosnak tartom a jó megjelenést. Ez egyfajta tisztelet a többiek felé: megtiszteled őket azzal, hogy normálisan öltözöl fel. A szépség pedig már egy másik téma. Hiszen a külső és belső megfelelő aránya és a belső értékek adják az igazi szépséget. A közösségi portálokon mindenki sokkal szebbnek, jobbnak látszik. Mi lenne, ha ott is mindenki olyannak mutatná magát, amilyen valójában.

Búcsúzóul beszél a csütörtöki koncertről, amit az öccsével együtt nagyon várnak már. Ilyet még nem csináltak, ráadásul ketten együtt, Veszprémben. A városban, ahol minden elkezdődött, ahová olyan jó hazajönni. Hiszen mindenhol jó, de legjobb otthon. Ennyiben maradunk...