Hírek

2012.10.16. 10:07

Vörösiszap-per: vallomást tett Bakonyi Zoltán

Veszprém - Nem ismerte el bűnösségét egyetlen pontban sem a vörösiszap-per elsőrendű vádlottja keddi meghallgatásán; Bakonyi Zoltán arról is beszélt, hogy az ellenük felhozott vádak nem igazak, szakmailag nincsenek alátámasztva.

Halmos György

 

Vetítéssel egybekötött vallomása során azt is hangsúlyozta, hogy a gyanúsítások és a vádak nagy részét már a nyomozati szakaszban is lehetett volna cáfolni, ha arra adnak lehetőségét. A cég vezérigazgatója, aki a 2010. október 4-ei katasztrófa idején cégvezető volt azt mondta, hogy a belső ellentmondások miatt nem értette meg a vádiratot, de tisztában van a vádakkal.

- 2010. október 4-e borzalmas és tragikus nap volt, minden jóérzésű ember fájlalja a történteket – mondta.

- Nem kell bizonygatni, ha bármiféle előjele lett volna a tragédiának, akkor emberként és szakemberként is mindent megtettünk volna, hogy elkerüljük azt. Hozzátette, hogy örök teher ez mindenkinek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az összes nehézség ellenére működik a cég, az elmúlt két évben Ajka környékéből nem lett Ózd. Nehéz úgy működni, hogy fejük fölött egy több mint 135 milliárdos bírság lebeg – utalt a cégre kiszabott környezetvédelmi bírságra.

- A vádlott többször is hangoztatta, hogy kollégái ártatlanságáról, szakmai felkészültségéről, emberségéről meg van győződve. Úgy vélekedett, hogy a nyomozati szak során a mentesítő körülmények feltárása nem történt meg teljes körűen, ezért az ügyészség kérdéseire nem is kíván válaszolni az eljárás során, mert 15 hónapig semmibe vették őket.

Bakonyi Zoltán vallomásának első részét olvasta, a bírósági jegyzőkönyvekhez háromezer oldalas tudományos vizsgálati anyagot csatolt. Többször is úgy fogalmazott, hogy a vádiratban a hozzá nem értés érhető tetten, nem egyezik a katasztrófa időpontja a valós időponttal, nincs alátámasztva adatokkal, hogy 920 ezer köbméternyi iszap ömlött ki, egyébként ez irreálisan magas adat. A vádiratban szereplő, a vörösiszappal kapcsolatos megjegyzéseiről a tárgyaláson azt mondta: fenntartja a baleset utáni nyilatkozatait, annak tartalma a valóságnak megfelelő.

- Nem gondolom, hogy a sajtó nyomására tett nyilatkozatomra érdemes lenne a vádat alapozni, nem tájékoztattam félre senkit, nem is állt szándékomban, a valóságot mondtam. A vádlott szerint a kiömlő vörösiszap lúghatása a szabvány alapján az irritáló alsó határához közelített.

Pontatlanságnak tartja, hogy a vádirat 226 sérültről ír, miközben az OEP 161 esetben nyújtott be fizetési meghagyást, ezek is nyolc napon belüliek voltak, bár egy sérülés is több a kelleténél – jegyezte meg.

Több észrevételt és pontosítást tett a vádirattal kapcsolatban, például azt, hogy a vörösiszap nem a timföldgyártás mellékterméke, hanem az úgynevezett Bayer-technológiáé, és sok országban a jövő nyersanyagaként tekintenek a vörösiszapra, ezt egyébként a Mal Zrt. is vizsgálta.

Részletesen beszélt a cég felépítéséről, üzleti eredményeiről, a zrt. struktúrájáról, a készített termékekről, illetve az alkalmazott technológiákról, amelyek kapcsán megjegyezte, hogy hatalmas energiaigénye van a hidrátgyártásnak, az unióban egyedül már csak Ajkán készül így, ugyanis a gyárakat tengerpartra telepítik.

A tárgyalás szerdán Bakonyi Zoltán további meghallgatásával folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!