Hírek

2014.09.02. 16:53

Vigyáznak a diákokra a gólyatáborban

Felelősséget vállalunk hallgatóinkért – közölte dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora, aki úgy fogalmazott: a lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezik az intézmény hagyományos gólyatáborát.

Balassa Gergő

Minderről annak kapcsán kérdeztük, hogy augusztus utolsó hétvégéjén Fonyódligeten egy másik felsőoktatási intézmény gólyatáborában egy lány nemi erőszak áldozata lett.

A belépéskor különös tekintettel kell lenni arra, hogy a felvett diákok szempontjait érvényesítsük – fogalmazott a rektor.

A rektori döntés értelmében szigorú eljárásrendet határoztak meg a gólyatábor szervezésében és megvalósításában egyaránt. Kettéválasztják a szakmai programot és az ismerkedési részt, a hallgatói ügyek dékáni felügyeletet kapnak, a hallgatói szervezetekkel is ilyen keretek között folytatják az együttműködést.

Fontosnak tartják, hogy mindkét rész hatékony legyen, a beiratkozás gördülékenyen történjen, és egymást is megismerjék a felvett diákok, akiket a csapatépítő programokon kis létszámú csoportokba osztanak majd. A lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezik a gólyatábort is, egyedi azonosítókkal látják el a résztvevőket, és biztonsági őrzés segíti majd a gondtalan, kulturált szórakozást, hangsúlyozta a rektor. A Pannon Egyetem tehát felelősséget vállal programjaiért és hallgatóiért, a szervezők továbbra is mindenkit a részvételre ösztönöznek, hiszen ezzel is könnyíthetik a beilleszkedést és az egyetemi tanulmányok kezdetét, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A Pannon Egyetem szeptember 5–7. között tartja gólyatáborát Balatonkenesén, ide közel 400 elsőst várnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!