Hírek

2013.08.25. 18:13

Vendéglecsó volt a legfinomabb Kenesén

A mesztegnyői Rétes banda elnevezésű csapat rétestésztába töltött tökös lecsóját találta a legfinomabbnak a szakértői zsűri Balatonkenesén, így a somogyi hölgyek vihették haza szombaton az országos lecsófesztivál vándorkupáját.

Halmos György

A szomszédos megyéből érkezett csapat nyári ételét 44 másik induló lecsója közül találta legfinomabbnak a Bene Sándor és Benke László mesterszakács páros által alkotott zsűri. A hagyományos lecsófesztiválnak kilencedik alkalommal adott helyet a Balaton-parti város, az időjárásra sem lehetett panasz, a szombat délelőtti szemerkélő eső ugyan megnehezítette a szervezők dolgát, de a csapatok bemutatkozásának idejére elállt az eső és a szél sem éledt fel.

A legtöbb csapat Balatonkeneséről nevezett, néhány a közeli településekről, a régióból, de volt Pápáról, Budapestről és a felvidéki Nagykérről, Balatonkenese testvértelepüléséről is. Benke László zsűri elnöke elmondta: az értékelésénél a legfőbb szempontok között szerepelt, hogy a szalonnát ne égessék oda, az alapanyagok frissek legyenek, az elkészült étel ne ússzon „négyszer százat” a zsírban, és csak kellemesen legyen csípős.

Hozzátette, hogy figyelni kell az alapanyagok összegvágására: az igaz lecsó szálas, tűzpiros, enyhén csípős és sűrű szaftos. - A mesztegnyői lecsónak szalonnás alapot készítünk, majd a hagyományos alapanyagok mellé tököt gyalulunk és így készül el az a töltelék, amit általunk készített rétestésztába teszünk, majd sütőben kisütünk – magyarázta Kesztyűs Lászlóné csapatag a legfinomabb lecsó készítésének titkát.

A zsűri első díjjal jutalmazta a nagykéri csapat ételét, összetett versenyben, ahol a megjelenés, a főzőhely kialakítása is számított a fűzfői tűzoltók vitték el az aranyérmet, míg a legkreatívabb csapat első helyét a közönség előtt előadott lecsó indulója miatt a helyi Pannónia citerazenekar érdemelte ki. A rendezvény a kulináris élvezetek mellett azoknak is szolgálat látnivalóval, akik nem rajonganak a lecsóért, a Széchenyi parkban felállított színpadon fellépett a Kid Rock and Roll SE, az Irigy Hónaljmirigy, este pedig lecsó-partit tartottak az Ocho-Macho zenekarral.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!