Hírek

2013.04.27. 16:40

Védetté nyilvánítják a Győr-Veszprém vasútvonalat

Védett állami tulajdonná válhat a Győr-Veszprém közötti vasútvonal, közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az 1896-ban létesített vasútvonalat köszöntő ünnepségen.

Marton Attila

A Bakony-vasút napja alkalmából szombaton gőzvontatású nosztalgiavonat közlekedett Veszprém és Győr között. Az eredeti tervek szerint a nosztalgiavonat délután három órára érkezett volna Zircre, azonban az 1917-ben gyártott 109-109-es típusú mozdony nem tudott felkapaszkodni a Bakonyszentlászló utáni dombokon, az ünnepséget ezért a Győr-Moson-Sopron megyei község vasútállomásán tartották.


Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta, Kovács Zoltán kormánymegbízottal és Fónagy János államtitkárral pénteken közösen benyújtott törvényjavaslatuk úgy módosítja a nemzeti vagyonról szóló törvényt, hogy a Győr és Veszprém, valamint a Kisirtás és Nagyirtás közötti vasútvonal védett állami tulajdonná váljon.

A magyar vasút nem vállalati, hanem nemzetstratégiai kérdés, mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, majd hozzáfűzte, az ország 7600 kilométernyi vasútvonalán naponta két és fél millióan utaznak, bizonyítva a vasútközlekedés fontosságát.

Bödecs Barnabás, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség elnöke a fejlesztések szükségességét hangsúlyozta, majd átadta a szervezetük által kidolgozott tervet az államtitkárnak.

Az ünnepség után a nosztalgiavonat végül egy Veszprémből érkező mozdony segítségével folytathatta útját Bakonyszentlászlóról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!