Hírek

2013.10.05. 15:34

Tanulhatunk egymástól

Lengyel, horvát, szlovák és cseh testvérvárosok vezetői tanácskoztak Veszprémben.

Balla Emőke

A kelet-közép európai országoknak azonos a fejlődésük, sorsuk, azonosak a problémáik, mondta Porga Gyula polgármester.

A V4 országok igazságügy-miniszterei három éve rendszeresen találkoznak Veszprémben, a városvezetők azonban első alkalommal érkeztek a királynék városába. Porga Gyula hívta meg a testvérvárosok, partnervárosok vezetőit, ezzel is jelezve a kormányzati és az önkormányzati szféra kapcsolatát. Félszavakból értjük, ismerjük egymást, hiszen azonos a sorsunk, a problémáink, hangsúlyozta Veszprém polgármestere, aki azt kérte a vendégektől, előadásukban mutassák be városukat, azok problémáit, ugyanakkor jó példáit, gyakorlatait, melyeket a többiek is elleshetnek, hasznosíthatnak a következő hét éves európai uniós ciklus idején. Az előadók valamennyien felvetették a városfejlesztéssel, a  belváros megújításával, a helyi gazdaság ösztönzésével, a  hulladékkezelés- és szállítással, a kultúra- és sport finanszírozással kapcsolatos kérdéseket.

Krystyna Latala, Veszprém lengyel testvérvárosának, Tarnow-nak alpolgármestere a szombati sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a városfejlesztés, új terek kialakítása, a munkahelyteremtés településükön is égető kérdés. A belvárost sokak által kedvelt központtá, centrummá kell alakítani - ebben Veszprém jó példa számukra.

Cseh testvér- vagy partnervárosa még nincs Veszprémnek, távoli kapcsolatok Most városához fűzik. Vlastimil Vozka polgármester örült a találkozási lehetőségnek és szintén a városközpont megújítását, az idős emberek számára alkalmas terek létrehozását, a környezetvédelem, a hulladékhasznosítás kérdését emelte ki.

A szlovák Nyitra városával tavasszal kötött együttműködési megállapodást Veszprém, Ján Vanco alpolgármester a sétálóutca megújítása, a városi közlekedés, a parkolás gondjait, a romák szociális helyzetének javítását, a kultúra és idegenforgalom támogatását emelte ki, ugyanakkor örömmel említette, hogy Veszprémben találkozhatott dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, igazságügy-miniszterrel, valamint a szlovák igazságügy-miniszterrel is. (A miniszterek és polgármesterek pénteken közös ebéden vettek részt - a szerk.).

A horvátországi Sibenik városával szoros és több éves Veszprém kapcsolata, noha ennek még nincs hivatalos formája. Danijel Mileta alpolgármester a nyolc éves - elsősorban kulturális - együttműködés, kapcsolat előnyeit és lehetőségeit hangsúlyozta, megemlítve a magyar-német szótár megjelenését.

Porga Gyula polgármester az első alkalommal megrendezett találkozót sikeresnek értékelte, a városok sokat tanultak egymástól, Nyitra városától például kommunikációs technikákat; egy gazdasági fejlesztésnél fontos, hogy a lakosságot meggyőzzük annak jelentőségéről, hasznosságáról.

A kétnapos tanácskozás végén a polgármesterek megismerhették a megújult belvárost, majd a Veszprémi Petőfi Színházba látogattak, ahol Oberfrank Pál igazgató fogadta őket, mutatta be az intézményt. A vendégek a színházak közötti együttműködés lehetőségeiről kérdeztek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!