Sorsok gyertyafényben: áram és víz nélkül élnek a megyeszékhely közvetlen közelében

A Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanokként tartja nyilván őket, teajáratuk rendszeresen juttat számukra alapvető élelmiszereket, meleg italt. Mi is felkerestük a kis kolóniát. Nem nehéz megtalálni az itt élőket, mivel többen szatyrokkal kezükben igyekeznek a kártyás ivókúthoz, a teajárat megállóhelyéhez. Pogasics Katalinhoz és Takács Sándor Jánoshoz csatlakozunk. - Nem itt lakom, csak most, nyár óta. Elvagyok. Áram nincs, gyertyázok, meg rádiózok - mondja Katalin, aki az élettársával él az elhagyatott területen. Sorolja a szomszédokat, mint mondja, itt mindenhol laknak. Kérdés nélkül mesél az életéről és a házáról, ami leégett. Jön mellettem, néha belém kapaszkodik, kapkodja a levegőt.

Az ötvenegy éves Fát Imre 2006 óta lakik Csatáron. A külterületen élők alapszükségleteiket minimális szinten kielégítik, azonban sok esetben nehéz a következő lépcsőfokot elérniük. A Máltai Szeretetszolgálat segítségére rendszeresen számíthatnak
Fotó: Balogh Ákos

– Megmondom őszintén, jó levegő van. Szeretek itt lakni, van ennél rosszabb is, nem? – teszi fel a kérdést a harminckét éves Katalin. – Négy gyerekem van csak elvették őket tőlem, mert tudja a polgármester nem segített. Elvették tőlem és nevelőszülőkhöz adták. Azért vették el, mert leégett a házunk, nem tudtam hova rakni őket. Bedobtak az anyaotthonba azt azt mondták, miért nem megyek föl az internetre panaszkodni. De hiába megyek föl csókolom, nem értek hozzá. Öt éve meghalt az apám is, mennyi gondom van. Tudja, sok – panaszolja.

A történetből kiderül, Katalin korábban is Csatáron élt, azonban amikor leégett a háza, nem volt pénze építkezni. – A tűzoltóság nem tudja kideríteni a tűz okát. A kaja állítólag kidűlt és amiatt, de ez nem igaz – gördíti tovább a régi eseményeket. Úgy véli, nem véletlenül égett le a ház, valaki felgyújtotta. A szomszédra gyanakszik, aki lenézte őt roma származása miatt. – Anyukám magyar, apuban volt egy kicsi. A szomszéd egyszer azt mondta, hogy fölégeti a házunkat, hát szerintem meg is tette – összegez, de itt mindene megvan, ami kell.

Miközben Katalin mesél, szomszédja, az előttünk haladó Takács Sándor János időközönként hátrasandít. Ő kevésbé beszédes: – Mit nyilatkozzak, hogy huszonkét ezret kapok? Abból meg lehet élni? – válaszolja kérdésünkre. A kúthoz érve közel tucatnyian várakoznak. Van, aki folyamatosan beszél, van, aki csak gyanakodva néz. Katalin segítségével találunk olyat, aki szívesen nyilatkozik.

A negyvenkilenc éves Nagy András OKJ-s nehézgépkezelő tanfolyamot is végzett, azonban, a cég ahol dolgozott, becsődölt. Kukázik, de már azt is büntetik. – Aki kikerül a rendszerből, még lejjebb kerül – állapítja meg. – Édesapám szobrász volt, mégis ide kerültem. Nehezen, de valamit elérek – teszi hozzá. A legnagyobb gond szerinte az, hogy nincs munka. A helyzetet súlyosbítja a bejelentett lakcím hiánya. Kérvényezte, hogy saját telkére legyen bejelentve, de elutasították. Szintén gond a közlekedés, ezért is reménykedik abban, hogy lesz aszfaltos út. Arra is panaszkodik, hogy sokan odahordják a szemetet. Többször jelezte, hogy kellene konténer, mivel kocsi alkatrészek, műanyagok, hűtők és flakonok is vannak szétszórva a területen. 

– Megpróbálok dolgozni, itthon is javítok, építkezek, falazok, vakolok ilyesmi – válaszolja a kérdésre, hogyan telik egy napja. A házában jelenleg átépít és téliesít. A fák között megbújó építményhez nehezen jutunk be, mert mindenhol áll a víz, sár van és a törmelékeken is nehéz az átjárás. A helyiségek aprók, de van minden: WC, konyha, még bárszekrény is, sőt készül egy fürdő – mutatja büszkén András, aki az összehordott tárgyak közé igyekszik otthonosságot is becsempészni. Ahogy egykor édesapja, úgy ő is szeret alkotni: diófát gyűjt, amiből nem csak tűzrevaló, hanem szobor is lesz. Mint mondja, a bibliai témájú alkotásai kelendőek. Történetéből kiderül, korábban Veszprémben a Pajta utcában a szüleinél, később Szentgálon lakott. Közel hat éve él Csatáron. Telkére többször is befogadott másokat, most az udvarában a hatvanöt éves Kis Ferenc és az ötvenegy éves rokkant Fát Imre lakik egy-egy összetákolt építményben.

Imre 2006 óta él Csatáron előtte az erdőben élt. – Már nem is érdekel – feleli arra, mióta él itt. – Jöjjenek be, kávét nem tudok főzni – invitál minket. – Így élünk gyertyafényben, most már több mint tizenöt éve. Elvagyunk végülis – mondja. Hozzáteszi, azt várja, hogy jobb idő legyen, felszáradjon a talaj és tudjon kertészkedni. 

A Máltai Szeretetszolgálatnál elsősorban az utcai szolgálat foglalkozik a külterületen élőkkel. Szaller Péter intézményvezetőtől megtudtuk, hajléktalanként tartják nyilván azokat, akik komfort nélküli, lakásnak nem minősülő helyen éjszakáznak. A teajárat a télen hetente háromszor, egyébként hetente egyszer megy Csatárra. Ilyenkor élelmiszert és postai küldeményeket is kivisznek a rászorulóknak. Szerinte a fő problémát az jelenti, hogy az ott élőknek nincs rendszeres és versenyképes jövedelmük, alkalmi munkákból és segélyből tengődnek. Emellett messze vannak a várostól, nehéz a közlekedés. Többen a munkaügyi központban regisztráltak, azonban a körülményeik miatt nehezen kerülnek be a közfoglalkoztatásba. Alapszükségleteiket minimális szinten kielégítik, azonban sok esetben nehéz a következő lépcsőfokot elérniük. Közel húsz ember érintett, akik részben tulajdonosok, részben szívességi lakók. Utóbbiak lakhatáshoz jutnak azért, hogy rendben tartanak egy portát vagy kertet. Sok pár van közöttük, akik élettársi kapcsolatban élnek, de többeket barátság fűz össze. Ők jó viszonyban vannak és számíthatnak egymásra. 

Szaller Péter elmondta, létezik kiút ebből a helyzetből. A Máltai Szeretetszolgálat képzési és lakhatási támogatást is nyújt a rászorulóknak, akik egy komplex programon belül jövedelemhez, lakhatáshoz és lelki támogatáshoz is juthatnak. Minderre az intézmény számára az EU-s pályázatok lehetőséget nyújtanak. Az intézményvezető kiemelte, a cél az, hogy a diagnózis alapú ellátásban, személyre szabott programokkal tudják segíteni a hajléktalanokat és a rászorulókat, és így a szociális területen is egyéni válaszokat tudjanak adni az egyéni problémákra.