Hírek

2015.03.31. 17:44

Tapolcai választás - Bemutatkozik Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt képviselőjelöltje

Tapolca - Az időközi választáson indulók közül most Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, képviselőjelölt mutatkozik be.

Napló információ

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Szepessy Zsolt, Kossuth Lajos szülőfalujának, Monoknak a korábbi polgármestere és az Összefogás  Párt elnöke vagyok. Hazánkban elsőként én vezettem be a ,,segély helyett munkát azért, hogy az emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek. Polgármesterként megvédtem Szoboszlai Barna bácsit, azt a kesznyéteni gazdát, aki áramot vezetett kerítésébe, 2014-ben pedig kiálltam a borosgazda mellett. Az áfa-kártya ötlete szintén az én nevemhez fűződik. Az említett és más ötleteimet, kezdeményezéseimet Monokon kicsiben indítottam útjára, amelyek közül többet vettek át a magyar parlamenti pártok.

A tapolcai választókerületben a térség fejlődésének érdekében egyszerre több lábra kell támaszkodni, többfajta tevékenységet kell végezni, és ezen tevékenységek összehangolásával, egymáshoz kapcsolásával, jól átgondolt stratégia alapján lehet a térséget fejleszteni. A választókerületben az idegenforgalom, a mezőgazdaság és a magyar emberek kezében levő termelés együttes hatásában látom a térség további fejlődésének lehetőségét, nem egy felülről jövő irányítási rendszeren keresztül, hanem helyi, alulról jövő és építkező kezdeményezések formájában.

A kórházi ellátás csak akkor működhet a lakosság megelégedésére, ha az orvosi ellátásra szoruló emberek könnyen és gyorsan el tudnak jutni a lakóhelyükhöz legközelebb eső kórházba, és ott szakszerű, modern diagnosztikai háttérrel rendelkező ellátásban részesülnek. Erről bővebben az Összefogás Párt honlapjáról tájékozódhatnak.

Fontos helyben tartani a munkavállalókat, főleg a fiatalokat csak jó fizetéssel, jó munkakörülményekkel és szakmai előmenetellel lehet itthon marasztalni. Ennek érdekében támogatni kell a helyi kis- és középvállalkozókat, mert a multikkal szemben ők lennének képesek a helybeliek számára biztos, jó megélhetést biztosítani.

Szerkesztőségünk nem vállal felelősséget a beküldött bemutatkozások tartalmáért, azokat változtatás nélkül közli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!