Hírek

2014.04.10. 16:50

Több kategóriában rendeztek szakmai versenyt rendőröknek

Gépkocsizó és motoros járőrök, valamint forgalomirányító rendőrök vettek részt a szakterületek éves szakmai versenyén csütörtökön.

Kovács Erika

Alapvetően fontos a napi munkában, hogy minden tekintetben kifogástalanul kezeljék a rendőrök az adott feladatokat, helyzeteket. Tévedni nem lehet, pontos, gyors döntéseket kell hozni. Ezeket a mozdulatokat minél többször érdemes gyakorolni – érvelt az éves szakmai gyakorlatuk mellett köszöntőjében többek között Katona Ervin, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője a VMRFK színháztermében.

Kollégái ugyanezen a helyszínen KRESZ-tesztet töltöttek ki, ami egyáltalán nem egyezett a jól ismert B kategóriás jogosítvány kérdéseivel, mert annál sokkal nehezebb feladatokat tartalmazott. Ez a verseny szakmai munkájukat érintette, közlekedésrendészeti kérdéseket kellett megoldaniuk lehetőleg hiba, tévedés nélkül.

Az elméletet a gyakorlat követte különféle helyszíneken a városban. Látványos, ugyanakkor kőkemény és nehéz helyzetekben kellett teljesíteni a gépkocsizó, illetve a motoros járőr gyakorlati verseny résztvevőinek az aréna erre a célra elkülönített, lezárt parkolójában épített akadályok között. Szlalomoztak a járművekkel, előre, valamint hátrafelé villámgyorsan, akár az életben, akadályokat kerültek nagy sebességgel, száguldottak szűk folyosón és hajszálpontosan fordultak meg szűk beállóhelyen. A kereszteződésben mondhatni gyorsabban haladt a délutáni forgalom a Cholnoky és a Budapest út kereszteződésében, ahol kikapcsolt lámpáknál irányították a forgalmat a rendőrök gyors, határozott, hajszálpontos mozdulatokkal.

A résztvevők közül a budapesti negyedik országos szakmai versenyen április 25–26-án a gépkocsizó járőrök kategóriájában Szentpéteri István a Pápai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályától, a motorkerékpáros kategóriából Bujpál Tamás a Balatonfüred Rendőrkapitányság rendészeti osztályától vehet részt.

A motorosversenyt kollégájuk, Gamauf János emlékére rendezték meg, akit szolgálatteljesítés közben ért halálos lövés. A forgalomirányító kategóriában rendezett vesenyből pedig Farkas Gábor, a VMRFK közlekedésrendészeti osztály forgalom-ellenőrző alosztályának rendőre került ki győztesen és képviselheti megyénket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!