Hírek

2017.03.22. 16:21

Radioaktív anyagot szállító gépjármű balesete

Balatonfűzfő – Három megye Katasztrófavédelmi Mobil Laborja (KML), valamint a veszprémi és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók vettek részt azon a komplex szituációs begyakorló gyakorlaton, amelyet egy Balatonfűzfő mellett található, elhagyatott ipartelepen tartottak szerda délelőtt.

A gyakorlat feltételezett káreseménye egy közlekedési baleset volt, amelyben két személygépjármű ütközött össze egy vasúti átjáróban, majd a sínekre sodródtak, egy veszélyes anyagot szállító vasúti szerelvény pedig már nem tudott időben megállni, ezért nekik ütközött. Az egyik jármű kigyulladt, a másik fejtetőre borult, a radioaktív anyag pedig szétszóródott. A gyakorlat szerint ezt egy arra közlekedő jelentette, így a veszprémi Tevékenység Irányítási Központ ügyeletesei a balatonfűzfői és a veszprémi hivatásos tűzoltókat, valamint a Veszprém megyei KML-t riasztották a helyszínre.

A káreset jellege miatt Vas és Zala megye KML-állománya is a helyszínre érkezett, ahol az összehangolt felderítés eredményeként a szakemberek huszonöt percen belül megtalálták a szétszóródott sugárforrásokat és a vasúti szerelvényt is átvizsgálták – közölte Helt Ákos tűzoltó törzsőrmester, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A gyakorlat zárásaként Antóni Miklós tűzoltó alezredes, megyei iparbiztonsági főfelügyelő és Kovács Péter tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő szakterületenként értékelte a beavatkozást.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!