Hírek

2014.12.10. 15:30

R. Kárpáti Péterrel beszélgettünk a halálról és az élet értékeiről

R. Kárpáti Pétert egy újabb oldaláról ismerhetik meg azok, akik az Élet az élet után című könyvét elolvassák, vagy dokumentumfilm-sorozatát megnézik. A színészi munka mellett mindig több dologgal foglalkozott, a sok éves televíziós szereplés után pedig jelenleg jut ideje arra, hogy feldolgozza a halálközeli élményeket átéltek beszámolóit. Most ilyen módon is ad másoknak.

Kutasi Zsófia

- Hisz a halál utáni életben?

- Az a tapasztalatom, hogy a klinikai halál - amikor teljes agyi elektromos csend áll be - után sokan olyan eseményekről számolnak be, amit épp az alatt az idő alatt rögzítettek, amikor nem rögzíthettek volna. Olykor utólag is visszaigazolható vizuális képeket írnak le. Ez felvet kérdéseket, például azt, hogyan voltak képesek erre, mikor a tudomány mai állása szerint kizárólag az agyunkban tároljuk az emlékeket. Azt gondolom, hogy a tudat nem feltétlen enyészik el a testtel, hanem van valamiféle nehezen megfogható további útja. Természetesen erről megoszlanak a vélemények.

Akinek, hajlandósága van arra, hogy az embereknek adjon át valamiféle szellemi pluszt, akkor azt maximálisan, és nagy felelősséggel illik csak csinálni. Fotó: Penovác Károly

- Milyen hatással volt Önre a dokumentumfilm és az ahhoz kapcsolódó kutatása?

- A gondolatiságom árnyalódott, kiegészült. A jelenségkör (amit halálközeli élménynek nevezünk) létezését senki nem vitatja, de mindenki másképpen magyarázza. A szkeptikusok természettudományos alapon állnak a kérdéshez - ami természetes -, azonban vannak, akik kérdéseire a létalapú magyarázat kielégítő.

- Jobb lenne, ha tudnánk, mi történik a halál után, vagy ha ismernénk, akkor egy misztikummal kevesebb lenne, és nem kell feltétlenül mindent tudnunk?

- Semmiképpen nem lenne szerencsés, ha előre tudnánk sorsunkat. Ugyanakkor az is érdekes, hogy a halálközeli élményt átélőknek szinte száznyolcvan fokban megváltozik az életszemlélete, a világhoz való viszonya. Többé nem fontos a pénz, a presztízs, a hírnév, hanem az elfogadás és a szeretet válik egyedüli értékké. Egyben meg szűnik a haláltól való félelmük. A kérdés az, hogy miért van szükség egy ilyen drasztikustapasztalásra ahhoz, hogy - úgymond - jobbá váljanak az emberek.

- Ez egy üzenete is egyben a dokumentumfilmnek, hogy jó lenne az életünk során megvalósítani ezeket az értékeket?

- Nem tudom, üzenet-e. Egy biztos, hogy a film és a kötetsorozat is olyan új ismereteket közvetít, melyektől a gondolkodó ember több lesz. A halálról, - ami önmagában is eléggé misztikus, ezért nincs szükség azt túlmisztifikálni - új ismeretet ad át, és amely ha eljut, akkor árnyalhatja a haláltól való félelmüket.

- Fél a haláltól?

- Nem.

- A kutatásai miatt, vagy korábban sem félt?

- Korábban sem féltem, viszont azt tapasztaltam, hogy nagyon sokakat befolyásol a haláltól való félelem. Nekik új adalék lehet a film s a könyv is, hiszen a számtalan egybehangzó élménybeszámoló negatívumot nem közöl. Kizárólag ennek az ellenkezőjét; olyan mértékű megnyugvást és szeretetet írnak le, amihez nagyon nehezen lehet a földi a szeretetkapcsolatokat hasonlítani.

- Többször nyilatkozott arról, hogy mióta nem szerepel a televíziós sorozatban, új dolgokkal kezdett foglalkozni. Ez a téma régóta érdekelte?

- Volt valóban egy időszak, amikor a televízió képernyőjén szórakoztattam, de előtte, alatta és utána is több mindennel foglalkoztam. Szeretek adni az embereknek, legyen az szórakoztatás, művészi érték, vagy ismeretek átadása. Soha nem voltam egy olyan ember, aki csak otthon ül. Már tizenhét éves koromban olvastam a halálközeli élményekről, és felkeltette érdeklődésemet, ám másfelé sodort az élet. Most azonban alaposabban utána tudok nézni a jelenségkörnek. Ez egy elég intim téma, sok időt és utánajárást igényel, és örülök, ha az átélők, a szakértők megtisztelnek azzal, hogy elmondják élményeiket, gondolataikat a témáról..

- És így az emberek egy újabb oldaláról ismerhetik meg.

- Azt gondolom, hogy az, akinek, hajlandósága van arra, hogy az embereknek adjon át valamiféle szellemi pluszt, akkor azt maximálisan, és nagy felelősséggel illik csak csinálni, máshogy nem érdemes.

- Mennyire mások most a mindennapjai, mint korábban?

- Semennyire. A színház mindig ott volt az életemben, már tizenéves koromtól. Forgattam amatőr filmet, írtam többek között színházi műveket, rádiókabarét, tehát nagyon eklektikus a munkám. Voltam televízióban, szórakoztattam színészként, vezettem műsorokat. A fizikai kapacitásom most adódott ahhoz, hogy ezzel a nagyon kényes, bensőséges és részletgazdag témával úgy tudjak foglalkozni, hogy minden szegletére odafigyelek.

- Elégedett most az életével?

- A gondolkodó ember szerintem soha nem elégedett az életével, ha valaki megelégedett az életével, akkor beleül egy képletes fotelbe, ott ragad és nem csinál semmit. A gondolkodó embert mindig a kérdőjelek viszik tovább. Ha egy kérdőjelre megkapja a választ, akkor mögötte ott van két másik kérdőjel. Ha még vannak kérdőjelek, akkor jó, ha már nincsenek, az már nem jó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!