Hírek

2013.11.01. 12:00

Összkomfortos Kossuth utca

Az emberekért, az embereknek épül a Hangvilla, véli Bélafi László, a tulajdonos Swing Swing Kft. ügyvezetője, aki összkomfortos sétálóutcaként, modern közösségi és kulturális térként tekint az épületre, amely november 29-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Szabó Péter Dániel

Muraközy Péter és Bélafi László látható az épület minden szempontból megújult, közel 500 néző befogadására képes színház- és koncerttermében

- Néha magam is meglepődöm, hogy mennyien érdeklődnek a Hangvilla iránt. Külön öröm, hogy az épület elfogadottsága is magas szintű, nem igazán találkoztam eddig negatív kritikával a küllemét illetően. A szolgáltatók, a hatóságok is ott segítenek, ahol csak tudnak. Sokan kíváncsiak arra, hogy milyen lesz belül az épület, bízunk benne, hogy kellemes meglepetés éri majd őket a november végi nyitáskor - mondja Bélafi László, miközben körbejárunk az épületben. Mindenütt gőzerővel folyik a munka, alig találunk olyan zugot, ahol az emberi hangot nem nyomja el minduntalan a munkagépek zúgása.

- Az indulás kapcsán akad itt rengeteg tanulnivaló, az év végéig tartó bő egy hónapos időszakot ezért nevezhetjük tartalmi próbaüzemnek is.  Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy például decemberben szinte minden este van valamilyen rendezvény a házban, s ez lehetőséget ad nekünk arra, hogy élesben tapasztaljuk meg az épület lehetőségeit, s tökéletesen megismerjük a technikai hátteret. Az egy hónap során mindent kipróbálunk, az ünnepélyes átadásra leghamarabb a jövő évben kerülhet sor - jegyzi meg Bélafi László, aki szerint  a beruházás lényege, s erőssége is egyben, hogy nem önmagáért, hanem az emberekért épül. Ezért – központi elhelyezkedésének köszönhetően – nemcsak az előadások előtt, alatt és után lesz nyitott illetve reményeink szerint látogatott a ház , hanem egész nap, reggeltől estig. - Szándékunk szerint ez lesz az összkomfortos Kossuth utca, a belvárosi lét téli helyszíne. Kávézóval és étteremmel ellátott modern közösségi tér, ahol mindenkit szívesen látunk. Nagy szükség is lesz egy ilyen helyre, ha késve ugyan, de november elején beköszönt a hideg őszi idő - teszi hozzá nevetve az ügyvezető az épület harmadik emeletén, ahol pazar belvárosi körpanorámával ellátott konferenciatermet alakítottak ki.

Aztán átsétálunk a nagyterembe, ahol rengeteg mozi,- illetve később színházi előadást láthatott a nagyérdemű. Maradt ugyan a helyén, de teljesen megváltozott. Komolyzenei akusztikával, világszínvonalú hangtechnikával rendelkező tér, amely közel 500 nézőt befogadására képes. Mozgatható zenekari árok is rendelkezésre áll, így akár még egy kisopera előadására is sor kerülhet a Hangvillában. A zsöllyeszékek is kifejezetten kényelmesek, ebből a szempontból mindenképp európai a színvonal, ezt néhány pillanat alatt megállapíthattuk. A Hangvilla logóval ellátott mobil ülőalkalmatosságok nagyszerűségében és népszerűségében pedig annyira bíznak, hogy lehetőséget kínálnak a látogatóknak a hasonló székek megvásárlására is.

No, de nem ez az, ami igazán fontos, hanem további lehetőségek. Kettő, szintén kiváló akusztikájú kamaratermet is kialakítottak, ahol a tervek szerint kisebb koncerteket rendeznek majd.  Több próbaterem is készült, hiszen a Mendelssohn Kamarazenekar és Veszprém Város Vegyeskara is a bérlők között lesz, emellett pedig igényes filmeket játszó mozinak is helyet ad majd a ház. - A nyolcvan-száz fő befogadására képes teremben aktuális és értékes alkotásokat vetítünk, így a Séd mozi is tovább él valamelyest a falak között - mondja a programszervezésért felelős Muraközy Péter, hivatalosan a város által létrehozott Programiroda Kft. ügyvezetője.

- A szerződések már elkészültek a bérlőkkel, mindenki arra vár, hogy az épület megkapja a használatba vételi engedélyt, erre november közepén kerülhet sor. A Mendelssohn Kamarazenekar és a már említett városi vegyeskar mellett állandó bérlő lesz a Pannon Várszínház és az Expresszó is - teszi hozzá Muraközy Péter, aki szerint régiós kultúraközvetítő szerepet kell betöltenie a Hangvillának. - Tisztában vagyunk azzal, hogy csak Veszprémre nem építhetünk a Hangvilla látogatóit illetően. Az már a mi feladatunk, hogy olyan programokat hozzunk ide, amelyekre érdemes eljönni. A megyeszékhely fekvése kiváló, a környező megyékből is könnyen megközelíthető, ráadásul 100 kilométeres körzetben nem igazán található hasonló színvonalú épület. Így azt gondolom, joggal bízunk a sikerben.

- Elég, ha a pécsi Kodály központot említem, ami hasonló helyzetben indult, s mára a fővárosból is sok bérletessel rendelkeznek, pedig jóval messzebb találhatóak például Budapesttől, mint Veszprém. A minőségből nem szabad alább adni, meg kell határozni egy minimumot, ami alá egész egyszerűen nem megyünk. Olyan kulturális teret szeretnénk kialakítani, ahol a művészeknek is megéri fellépni, egyfajta presztízst jelent számukra, ha itt szórakoztatják a közönséget, s természetesen élmény legyen mindez a hozzánk látogató embereknek is - teszi hozzá Bélafi László.

Ennek tükrében érdemes immár a felhozatalról is beszélni. November 29-én a Pannon Várszínház Sose halunk meg című zenés előadásával indul a program. A Quimby és Kiss Tibi nevével fémjelzett Tom Waits-projekt, a Braindogs fellépése is érdekesnek ígérkezik december 2-án a nagyteremben, s ugyanitt ad majd  december 7-én karácsonyi koncertet az örökifjú Fenyő Miklós. December 11-én Veszprémbe érkezik az utóbbi évek legizgalmasabb irodalmi és zenei produkciója, a Rájátszás, amelyben a honi pop-rock szcéna legismertebb alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. December 17-én Koncz Zsuzsa ad koncertet, de a következő hónapokban is olyan előadók és zenekarok látogatnak a királynék városába, mint Révész Sándor, Presser Gábor, Zorán, Ruzsa Magdi, Lajkó Félix vagy épp a Csík zenekar. A komolyzene kedvelőinek is lesz mit nézni, illetve hallgatni, hiszen november 30-án a Mendelssohn Kamarazenekar és a Pannon Várszínház közös produkciójában lesz látható a Mozart szíve című darab, december 16-án pedig szintén a kamarazenekar a 80. születésnapját idén ünneplő Vásáry Tamás előtt tiszteleg majd egy színvonalas hangversennyel.   Veszprém Város Vegyeskara a Mendelssohn Kamarazenekarral „szövetkezik”, december 21-én és 22-én a hagyományos karácsonyi koncerttel örvendeztetik meg a komolyzene híveit. A koncerten Bach Magnificatját is hallhatja  közönség.

Érdemes szót ejteni az elmúlt években magának kultikus rangot kivívó, az ország legjobb vidéki klubjának is megválasztott Expresszóról is. Az ifjúsági szórakozóhely továbbra is az alagsorban működik majd, ám jóval nagyobb helyen, s nem mellesleg alaposan megújult környezetben. Az év végéig itt is erős lesz a zenei felhozatal. A november 29-i nyitányon a Brains zenél, de többek között Péterfy Bori, az Ocho Macho, az Alvin és a Mókusok, a Punnany Massif, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Quimby, a Hollywoodoo, a Vad Fruttik, az Intim Torna Illegál és a Carbonfools is színpadra lép, s a Led Zeppelin klasszikusokat hűen tolmácsoló Zep Session jubileumi koncertjének is az Expresszó ad majd otthont.

 

 

Bélafi László kérdésünkre elmondta, a Hangvilla épülete a Swing Swing Kft. tulajdona, amelyben a veszprémi önkormányzatnak jelenleg 24,9 százalékos tulajdonrésze van. A szerződés alapján négy év elteltével, 2017. december 31-én 100 százalékos városi tulajdonba kerül, azaz a városé lesz a kft. - Addig kell bizonyítani a városnak és az itt élőknek egyaránt, hogy lehet gazdaságosan üzemeltetni az épületet, s mégis minőségi kulturális programokkal megtölteni azt. Veszprém ugyanis kultúrváros. Az alapvető cél, hogy a kultúrára fordított pénz jelentős hányadát ne az infrastruktúra fenntartása eméssze fel, sokkal inkább a produkciók. Ezért kaptak helyet az épületben olyan üzleti funkciók, amelyek a bevételekkel együtt a tervek szerint eltartják a Hangvillát - mondta el az ügyvezető.

Címkék#Hangvilla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!