Géczi János: Átpolitizált az erkölcstan oktatása

– Hány esztendős kortól lenne célszerű tanítani az erkölcstant?

– Szeptembertől a honi első osztályosok 52 százaléka hit- és erkölcstan, 48 százalékuk erkölcsoktatásban részesül a közoktatásban. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a szülők enyhe többsége úgy véli, hogy a gyermekeknek érdemesebb előbb egy vallás rendszerén belül megismerkedni az együttélés szabályaival, s ezután az államilag képviselt „világival”. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a hit- és erkölcstan és az erkölcstan elnevezésű tantárgyak közötti választás nemcsak a szülők, hanem még a pedagógusok jelentős részét is félrevezette. Egyfelől úgy gondolhatták, hogy az előbbiben benne van az erkölcstan is, az utóbbiról pedig nem tudták, hogy egy multidiszciplináris (társadalom-, ember-, vallás- és erkölcsismeretből összeálló) tantárgyról van szó, amelyet elég szerencsétlenül erkölcstannak kereszteltek el. Érdemes lenne azon eltöprengeni, hogy mivel magyarázható meg az, hogy jóval többen választották a hit- és erkölcstan-oktatást, vagyis azok közül is sokan, akik nem gyakorló vallásosak, illetve nem vallásosak. Az igénynek megfelelően sokféle hit- és erkölcstan-oktatást biztosítanak ugyan a hazai egyházak, de az ebben részt vevő tanulók bármelyike nem ismeri meg az övétől eltérő többi vallás és az állam – ugyancsak értékes –, a nemzettest egységébe tartozó ismereteit. Ha a hit- és erkölcstan oktatása a kiindulási pont, mikor kerül sorra az erkölcstani oktatás, amely erkölcstanban az összes legális nézet közös halmaza a tárgy, s amelynek képviseletére a maga hite értelemszerűen nem vállalkozik? Továbbá, mit fog kezdeni azokkal az alsóból érkező tanulókkal az iskola, akik felsőben is hit- és erkölcstant kívánnak tanulni, kimaradnak-e majd az államilag szorgalmazott ismeretek elsajátításából? S mit kezd azokkal az erkölcsoktatásból érkezőekkel, akik nem járatosak alapvető vallástudományi kérdésekben, különösen akkor, ha a felső tagozatosok számára egyes tankönyvek vallási alapismereteket nem nyújtanak? Pedagógiailag mindkét algoritmus mellett lehetne érvelni. Előbb tanuljam meg a saját kulturális csoportom erkölcsét, s majd a nagyobb közösségét vagy fordítva? Mi bennük a közös, mi a sajátos? De ha már döntöttünk a kiindulásról, akkor a következményével is számot kell vetni.

Géczi János szerint nem átmenetiek a problémák

– Az erkölcstant felmenő rendszerben vezetik be. Hogy látja, amikor minden évfolyamon tanítják majd a tárgyat, lesz elegendő pedagógus az oktatására?

– 2016-ig nem lesz annyi megfelelő végzettségű pedagógus, amennyi az iskolákban kellene. A hatvanórás tanfolyamokkal nem biztosítható a minőség. Az amúgy kiváló tanítók és tanárok sem képesek ennyi idő alatt elsajátítani egy multidiszciplína ismeretköreit, de talán az általuk választott erkölcstankönyvek hátterében meghúzódó megfontolásokat sem. A továbbképzések – mind a tanítók, mind a felső tagozatos tanárok számára – átmeneti időre szólnak. Szerintem érdemes a pedagógusoknak e tanfolyamok helyett vagy annak birtokában az egyetemi MA-képzésre jelentkezniük, ott később is értékes és megalapozott tudáshoz jutnak.

– Milyen európai példákat tud mondani, ahol az erkölcstan megjelenik a közoktatásban?

– A legtöbb európai országban elfogadják, hogy mindenkinek tudnia kell a saját értékelveit s értékítéletét. Kötelező hittan Európában már csak Görögországban, Írországban, Máltán és Horvátországban van. Sok helyen a kötelezően választható hittan alternatívája a vallásismeret vagy az etika, és sok helyen van „világi etika”. Az erkölcstan – jobb esetben – valamennyi meggyőződés és hit tiszteletére nevel, s nem lehet egyetlenegy vagy néhány nézet megjelenítője. A „világi erkölcstanhoz” jutni Európában állampolgári jog, amint az is, hogy bárki hozzáférjen a maga és csoportja speciális antropológiai-erkölcsi-világképi ismereteinek megértéséhez. Az ilyen tárgy számos helyen vallási ismeretektől mentes, máshol összehasonlító vallási információkat tartalmaz. A társadalom erkölcsi válságának megoldója elsőként az állam és a saját intézményei, mint például az iskola. A vallási intézményeknek pedig továbbra is a saját dolguk – az állami nézet támogatása mellett – a saját erkölcs és etika hirdetése.

– Érv lehet az erkölcstan önálló tantárgyi bevezetése ellen, hogy az erkölcsi nevelés a többi tárgynál is megjelenhet. Hogyan vélekedik erről?

– Retorikai megnyilvánulásokon kívül még nem találkoztam valós érvvel. Nyilván egy biológia szakos tanár is hozzájárul az írás-olvasás elmélyítéséhez, s egy irodalmár is a matematikai eljárások gyakorlásához. Természetesen az erkölcsi nevelés minden tárgy része lehet, de az a Nemzeti alaptantervben és a kerettantervben szereplő erkölcstan, mely magába foglal az etikán kívül más embertudományokat is, önálló megjelenítést indokol. Az erkölcsi problémák és ismeretek közvetítésének képessége és tudása fejleszthető, tanítható, nyilván ezért saját szakma az erkölcstan/etika tanároké, s velük valamennyire rokon a hit- és erkölcstantanároké is. Ehhez a munkához felsőoktatási intézményekben szerzett oktatói szakismeret kell.

– Mit mondhatunk a megjelent erkölcstan tankönyvekről? Hiányzik belőlük valami?

– Nem kellően megjelenített a legnagyobb embertani alap: a biológiai, az antropológiai, az etológiai és az ökológiai háttér, de elhanyagolódtak az összehasonlítás módszereivel bemutatott kérdéskörök is. Egyetlen szerző a kivétel, Kamarás István. Általában nehéz értékelni, mert eléggé különböző tankönyvek jelentek meg. Vannak köztük erősen ideologikus könyvek, és vannak tantárgypedagógiai szempontból vitathatóak. Az alaptanterv megfogalmazásában az a tanszéket alapító kollégánk is részt vett, aki a mai erkölcstan előzményét jelentő emberismeret, ember- és erkölcstan és hasonló nevű tantárgyakat kidolgozó munkacsoportot vezette. Az alaptanterv és a kerettanterv jó iránymutatást jelenthetett volna a tankönyvszerzőknek, és ennek néhányan meg is feleltek. Közülük egyesek, köztük két volt tanszéki kollégánk, Homor Tivadar és Kamarás István, valamint Lányi András és Jakab György már az általuk írt és egy évtized alatt kipróbált tankönyveik tapasztalatára építhettek. A végső szót az új tankönyvekről természetesen az ezeket elemző tantárgypedagógusok, valamint a tárgyat tanító tanárok és diákok mondhatják ki.

– Augusztusban úgy fogalmazott lapunknak, "átmeneti nehéz időszak jön a tantárgy bevezetésekor". Milyen visszajelzéseket kapott a volt tanítványoktól, szülőktől?

– Már nem úgy gondolom, hogy átmenetiek lennének a problémáink. Átpolitizálódott ez a kultúratudományi és nevelésügyi kérdés.