Hírek

2014.10.06. 09:29

Népszerűek a dizájner drogok

Cél a drog használatának-, és a fiatalok egészséges fejlődését veszélyeztető függőségek kialakulásának megelőzése, az elkerülés alternatíváira történő figyelem felhívás - hangzott el a Kelet-Balatoni térség Kábítószerügyi Egyeztető Fórumán (KEF), a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon, a napokban.

Kovács Erika

Kiderült továbbá: a már 2010. óta működő fórumon a rendőrség mellett képviseltetik magukat a gyermekvédelmi szolgálatok, az oktatási és az egészségügyi intézmények, az önkormányzatok, ÁNTSZ, az Egészség Fejlesztési Iroda. Tevékenységét az önkormányzati társulás koordinálja, elvégzi a pályázatok írásával, végrehajtásával kapcsolatos feladatokat is. Elmondták: a szakemberek összefogásának, tevékenységük összehangolásának célja a drog-, és a fiatalok egészséges fejlődését veszélyeztető függőségek kialakulásának megelőzése, az elkerülés alternatíváira történő figyelem felhívás. Ezt szóróanyagokon is közzéteszik a fiatalok körében.

Az ülésen előadást hangzott el a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet anonim felméréséről, amelyben a térségünkbeli és itt tanuló IX. és XI. évfolyamosok is részt vettek, témája pedig a szórakozási szokásaikat, a szerhasználatot érintette. A felmérésből kiderült: az úgynevezett „dizájner” drog használata kiugróan magas náluk, mert könnyen és viszonylag olcsón beszerezhető. A fiatalok azonban nincsenek tisztában a legnagyobb veszélyével, fogalmuk sincs arról, mit tartalmaz, milyen hatással van a szervezetre. A felvilágosításnak ebben meghatározó, rendkívül fontos szerepe ven - hangzott el az összegzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!