Hírek

2014.07.08. 12:25

Három helyen demonstráltak az országban a szarvasmarha-tenyésztők kedden

Budaörsön, Nagytarcsán és Pécsett gyűltek össze tegnap délelőtt a szarvasmarhát tartó gazdák.

Varga Ibolya

Mindhárom helyen azonos gondjaikat sorolták fel, mindenütt tejet dobáltak, Pécsett még trágyát is. Több Veszprém megyei gazdaság képviselői is jelen voltak, hogy hangot adjanak a véleményüknek. A megmozduláson a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége (MOSZ) által létrehozott Szarvasmarha tenyésztők Országos Választmánya tagszervezetei vettek részt.

Bátor Árpád, a MOSZ alelnöke, a szarvasmarhát is tartó Palota-Vidék 2000 Kft. ügyvezető elnöke szerint a tejtermelők elkeseredettek, mert hiába termelnek jó minőségű, olcsó, egészséges tejet, a boltok polcain a hazai termékek mégis hátrányba kerülnek a sokszor kétes eredetű importtermékekkel szemben. Miközben a hazai tejtermelők az egyik legalacsonyabb árat kapják a megtermelt tejük után az Európai Unióban, addig a boltok polcain a hazai tartós tej sok esetben mégis jóval többe kerül, mint a drágább alapanyagból előállított, ezer kilométereket utaztatott importtejek. A feldolgozók és a kereskedők drágítják a tejet. A magyar termelők és fogyasztók helyzetét rontja, hogy az állam az Európai Unióban nem szokványos mértékű adókkal, járulékokkal, egyéb díjakkal sújtja a legális tejtermelőket.

A statisztikai adatokban már látszik, hogy a kormányzat célja az állattenyésztés súlyának növelése.

A termelők nem importellenesek, hiszen Magyarország is jelentős mennyiségű tejet szállít más államokba. Kizárólag azzal az importtal van bajuk, ami az uniós tejfelesleg levezetéseként dömping-áron – az ottani gazdák helyzetét javítva, a hazai tejtermelők helyzetét pedig tönkretéve –, sok esetben nyomon követhetetlen módon, esetenként az adófizetési kötelezettségnek sem eleget téve érkezik Magyarországra. Ennek kivédése állami feladat lenne, a NAV, Nébih részvételével végrehajtott – az eddigieknél jóval hatékonyabb – ellenőrzésekre volna szükség, és arra, hogy az állam következetesen betartassa a saját maga által hozott jogszabályokat.

Jövő tavasszal megszűnik a tejkvótarendszer, ami kiszámíthatatlan piaci helyzethez vezet. Miközben a kormány ugyan a szavak szintjén kiemelt területként kezeli az állattenyésztés fejlesztését, az új földforgalmi törvény előírásai az állattartók jelentős hányadát megfosztják a takarmánytermő területeiktől, és ezeknek a kárára kívánja erővel átrendezni a földhasználati viszonyokat is. Jelenleg a hazai tejtermelő tehenek több mint 80 százalékát ezek a gazdasági szervezetek tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!