Hírek

2014.10.28. 14:36

Navracsics Tibor uniós biztos meghallgatásáról, tárcájáról és veszprémiségéről

A magyar kormány által jelölt biztos vagyok, de a közösség érdekeit kell képviselnem. Tevékenységem minden formájában kerülnöm kell a részrehajlást, és az európai érdekeket kell képviselnem - nyilatkozta Navracsics Tibor uniós biztos, aki az Európai Bizottság megszavazása után elsőként a Naplónak adott interjút.

Balla Emőke

- Izgult a bizottsági meghallgatásán?

- Izgultam. Az európai parlamenti meghallgatás félelmetes műfajként számon tartott esemény, minden biztosjelölt tart ettől, minden bizottság megalakulásánál van egy-két olyan ember, aki nem felel meg a meghallgatáson. Tekintettel arra, hogy nekem megüzenték a baloldali pártok, én leszek az, akit ki akarnak lőni a megalakuló bizottságból, igyekeztem felkészülni.

- A bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker azt mondta, tökéletesen teljesített.

- Igen, nekem is azt mondták, az idei meghallgatások mezőnyében az egyik legjobb volt az enyém. Valószínűleg azért is tudtam elkerülni, hogy le kelljen engem cserélni. A meghallgatáson látszott, hogy kevesebb kérdés foglalkozott a nekem szánt területtel és annak kérdéseivel, a legtöbb magyar belpolitikai kérdés volt.

- Nyilván számított erre. Hogyan készült fel?

- Két hét felkészülés volt. A területtel foglalkozó főigazgatóság készített egy felkészítő anyagot, illetve szakemberekkel beszélgettem, konzultálhattam a terület nehézségeiről. Ami a magyar területet illeti, magamnak kellett eldönteni, hogy mit válaszolok, hogyan mondom. A politikában nehéz meggyőzni a másikat, főleg akkor, ha szemmel láthatóan a baloldali pártok azzal a céllal jöttek oda, hogy engem megbuktatnak. Úgy gondoltam - mindenki azt mondta -, ha a meghallgatáson jó teljesítményt nyújtok, ha nem tudnak belekötni a teljesítményembe, az lehet az a szűk palló, amin átjuthatok a szakadék fölött.

- Kapott provokatív kérdéseket is.

- Például amikor egy német képviselő megkérdezte, Magyarországon mikor teszik kötelező olvasmánnyá Hitler Mein Kampf-ját.

- Erre nem lehetett előre készülni.

- Ez lélekjelenlét kérdése.

- Melyek voltak a legnehezebbek?

- Nem a meghallgatás volt a legnehezebb, mert ott lehetőség volt arra, hogy válaszoljak a kérdésekre. A legnehezebb elviselni azokat az újságcikkeket és politikusi kijelentéseket, ahol nem nyílt lehetőség, hogy válaszoljak, miközben egyértelműen hazugságok voltak.

- A meghallgatás előtt vagy után?

- Előtte is, utána is. Meglehetősen hosszú kampány volt. Onnantól kezdve, hogy a jelölésem hivatalossá vált, megindult egy kampány ellenem. Alapvetően azért, mert az Orbán-kormány tagja voltam, azért, mert magyar vagyok és azért, mert nem akarták, hogy a bizottság tagja legyek. De ezt el kell tudni viselni, a politika ilyen.

Fotó: Penovác Károly

- Többek szerint a kultúra, oktatás, ifjúságpolitika tárcája kevésbé fajsúlyos.

- Attól függ, az ember mennyire látja ennek a jelentőségét. Ha valaki az Európai Unióban csak belső piacban, gazdasági együttműködésben gondolkodik, akkor azt mondhatjuk, talán kisebb jelentősége van ennek a területnek. Ugyanakkor az ifjúság révén mégis jelentős, hiszen az ifjúsági munkanélküliség az egyik legnagyobb probléma az unióban. Számunkra, magyarok számára azonban, akik büszkék vagyunk az oktatási rendszerünkre, kultúránkra, és úgy gondoljuk, Európa egy kulturális közösség is, jelentős a tárca. Mindemellett ez nyilván függ attól is, én mennyi energiát áldozok rá, mennyire tudok olyan programokat meghirdetni, amely Európa egésze számára kedvező, mennyire tudok mindenki számára vonzó célokat kijelölni.

- Az Erasmus oktatási és képzési csereprogram az unió egyik legsikeresebb programja.

- Ezt mindenki elismeri. Még az euroszkeptikus britek is azt mondták, ha az Erasmus Plus-t támogatom, akkor ők tudnak engem támogatni. Az Erasmus elsősorban úgy jelenik meg mindenki számára, mint egyetemisták csereprogramja, de nyitva van a szakképzésben résztvevők számára is, támogat olyan programokat, mint például a nyelvtanulás. Számos olyan lehetőség lesz az Erasmuson belül, ahol eredményt tudunk felmutatni, ilyen például a szabadidősport támogatása, a kultúra területén a Kreatív Európa Program. Jelentős részben új programok, most indulnak. Vannak olyanok is, melyekről talán kevésbé tudottak, hogy az unióhoz kötődnek. Ilyen például az „Európa kulturális fővárosa”, pár éven belül ismét Magyarország adhatja Európa egyik kulturális fővárosát.

- Meghallgatásán említette, azt akarja elérni, hogy Európa egyetemei a legjobbak között legyenek a világon. Átnézve az egyetemek világranglistáját, jelenleg nagyon kevés köztük az európai.

- Még kevesebb a kelet-európai. Az egyik lehetőség itt is az Erasmus Plus, hiszen a hallgatói mobilitás megteremtésével versenyt is gerjesztünk az egyetemek között; az a jó, ha Európában az egyetemek nemcsak együttműködnek, de versenyeznek is egymással. A másik, ami az egyetemi szférát nyitottabbá és versenyképesebbé teszi, a foglalkoztathatóság növelése. Az egyetemeken is erősíteni kell a gyakorlatorientált képzéseket, nemcsak a műszaki képzéseknél, hanem a társadalomtudományi, bölcsészképzéseknél is. Erősebb gyakorlati képzés révén erősíthetjük a fiatalok elhelyezkedésének lehetőségét, továbbá az egyetemek is közelednek a valósághoz, a kutatáshoz, innovációhoz. Az amerikai egyetemek erejét is elsősorban az adja, hogy jobban kapcsolódnak az alkalmazott kutatásokhoz. Ezt kell szélesíteni Európában.

- Az eredetileg tervezett portfóliója változott. Az uniós polgársági ügyeket a bevándorlásügyi biztos kapta, ön pedig a sportot.

- Nem nagy változás. Az állampolgársági ügyeknek eddig is csak egy kisebb része tartozott hozzám, az úgynevezett  „Európa a polgárokért” program, jelentős része az igazságügyi és a bevándorlásügyi biztosokhoz tartozott. A sport, amit kaptam, nagy lehetőség. Magyarországon a sport is része a kultúrának, a professzionális sport területén lehet sikereket elérni - itt Európa hagyományosan az élvonalba tartozik -, másrészt a szabadidősport területén, ami számomra különösen kedves. Lehetőség nyílik arra, hogy Európa-szerte 300 millió eurót fordítsunk a szabadidősport támogatására. A szabadidősport számomra a közösségalkotás, közösségformálás terepe is.

- Úgy érzem, mindegyik szakmai terület közel áll önhöz. Korábban viszont azt nyilatkozta, uniós biztosként a bővítéspolitikával foglalkozna szívesen.

- Annak idején azért jelöltük meg a bővítéspolitikát, mert Magyarország számára természetesnek adódott a bővítéspolitikával való foglalkozás, hiszen határos ország vagyunk Szerbiával, mi vagyunk az unió délkeleti, déli határa, és érdekeltek vagyunk a Balkán mielőbbi csatlakozásában. Nyilvánvalóan Jean-Claude Juncker joga jelölni, melyik biztos mivel foglalkozzon. Én - ha már nem foglalkozhatom a bővítéspolitikával - boldog vagyok ezzel a területtel.

- Mennyi pénzből gazdálkodik a tárca?

- Az Erasmus Plus program 15 milliárd eurós összeg, ehhez jönnek más kisebb programok. Összességében 25-30 milliárd eurós költségvetése van a tárcának, ha csak a szűkebb programokat vesszük, de számos olyan program van, ahol együtt kell működnöm más biztossal, például a foglalkoztatáspolitikáért felelős, vagy a digitális kultúráért felelős biztossal.

- A meghallgatáson úgy fogalmazott, elkötelezett európai, biztosként az európai érdeket képviseli és semmi mást.

- A magyar kormány által jelölt biztos vagyok, de a közösség érdekeit kell képviselnem. Tevékenységem minden formájában kerülnöm kell a részrehajlást, és az európai érdekeket kell képviselnem. Ez nem olyan nehéz az oktatás, ifjúság, kultúra és sport területén, csak meg kell találni azokat a pontokat, melyek összekötnek többek között egy portugált, svédet, magyart és írt.

- Veszprém városa, az egyetem mit profitálhat az ön megválasztásából?

- Veszprém számára ez egy megnyíló lehetőség. Bár uniós biztosként részrehajlás mentesen kell eljárnom, önmagában is esély, hiszen míg eddig akár Veszprémnek, akár az egyetemnek azért is meg kellett küzdenie, hogy magára vonja az ország és a nemzetközi világ figyelmét, a jövőben talán könnyebb lesz. Nem járhatok el Veszprém lobbistájaként Brüsszelben, de tudok segíteni számos olyan bemutatkozási lehetőségnél, kapcsolatrendszer megteremtésénél, melyekből később Veszprém profitálhat.

- Veszprémi kapcsolata megmarad? Az egyetemen is oktatott.

- Ez egy életre szóló kapcsolat, Veszprémtől nem tudok és nem is akarok elszakadni. Ha nem lehetek országgyűlési képviselője a térségnek - hiszen le kell mondanom, mint uniós biztos -, de uniós biztosként is megmaradok veszpréminek. Hazajövök, itt leszek a rendezvényeken.

- Hogyan tervezi? Költözik Brüsszelbe vagy ingázik majd?

- Kétlaki élet lesz, pontosabban háromlaki. Eddig Veszprém és Budapest között, ezután Veszprém, Budapest és Brüsszel között. Szeretném, ha heti gyakorisággal haza tudnék jönni és lehetőség szerint nemcsak hazajönni, itt lenni, hanem részt is venni a veszprémi életben.

- Hogyan kezdődik a munka november 3-án?

- Úgy, ahogyan egy minisztériumi munka is kezdődik, átnézni az ügyeket, értekezleteket tartani. Hagyományosan szerdán van bizottsági ülés. A hét többi napja egyeztetésekkel, tárgyalásokkal, eseményeken való részvétellel telik, ahogy Magyarországon is a miniszternek. Csak míg egy miniszternek többnyire országon belüli eseményeken, uniós biztosként az Európai Unió különböző országaiban kell részt vennie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!