Hírek

2011.09.13. 08:28

Megyeiek a Nemzeti Vágtán

Csesznek, Szigliget - Hétvégén rendezik meg a fővárosban, a Hősök terén a Nemzeti Vágtát, amire megyénkből két település, Csesznek és Szigliget nevezett be.

Mátételki András

A csesznekieknek ez az első alkalom, hogy megmutathatják magukat a sokakat vonzó rendezvényen. A községet a rutinos vágtázó, Somogyi József képviseli.

Csesznek polgármestere, Trieblné Sztanka Renáta elmondta, azért áldoz az önkormányzat összesen félmillió forintot a helyi és a szomszédos települések nem csak turisztikai vállalkozóival közösen erre a programra, hogy mind többen megismerjék a szép fekvésű településüket.

A Vágta korzón saját pavilonja lesz Cseszneknek is. A vendégeket egyebek között dobosok és gyereklovagok is várják, valamint ebből az alkalomból új kiadvány segítségével ismerhetik meg az érdeklődök a bakonyi falut.

Még egy település képviselteti magát megyénkből a Nemzeti Vágtán, Szigliget. A településért az alagi vágtáról bejutva a Testnevelési Egyetemen tanuló Orbay Csaba vágtázik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!