Hírek

2017.02.18. 18:10

Iskoláért báloztak - Az estély tombolabevételeivel erdélyi intézményt támogattak

Veszprém – Az érzelmi telítettség a lényeg, nem az érték – hangsúlyozta Kovács Ödön, Kovászna megye menedzsere, aki a megyebál vendégeinek közel félmillió forintos támogatását juttatja el a nemrégiben leégett erdélyi iskolának.

Penk Tímea

Kovács Ödön

A Napló és a Veszprém Megyei Önkormányzat ismét a megyeháza Szent István-termében rendezte a megyebált, amelynek az idén Pápa városa lehetett a díszvendége: bemutatkoztak a település kulturális és művészeti csoportjai.

A bejáratnál a házigazdák meghívására a győri Lángoló Ördögök tűzzsonglőr bemutatója fogadta a vendégeket.

Megyénk egyik legrangosabb eseményének a fővédnökeként Kövér László, az országgyűlés elnöke írásban köszöntötte a vendégeket. Szülővárosa bemutatkozását olyan jó szívvel ajánlotta, mint amilyen jó szívvel teszik ezt a pápaiak; majd kérte a vendégek adományait a leégett székelyföldi iskola javára.

Polgárdy Imre, a megyei önkormányzat elnöke a köszöntőjében elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy szülővárosa lehet az idei megyebál díszvendége. Kázmér Judit - a Pannon Lapok Társaságának ügyvezető igazgatója – betegsége miatt Vezér Dávid értékesítési vezető ismertette köszöntőjét. Elmondta, hogy a napilap és annak digitális, illetve online változata ott van velünk a mindennapokban, biztosítva az azonnali tájékozódás lehetőségét.

A negyedévente megjelenő Prémium magazin időről időre átfogó képet ad a megye közéletéről, gazdaságáról, kultúrájáról, kiemelkedő személyiségeiről. A lapcsoport által szervezett események pedig gazdagítják Veszprém megye amúgy sem szűkös rendezvénykínálatát. A megyebál is bizonyítja, hogy a Napló és a PLT stabil, meghatározó intézmény a megyében. A kiadó egyik fontos partnere Pápa, a Dunántúl Athénje, az iskolaváros, ahonnan hazánk sok fontos személyisége származik a tudomány, a kultúra, a közélet területén.

A 2015-ben újjáélesztett bál, amelyet a megyeháza  Szent István-termében rendeztek szombaton este,   megyénk legrangosabb eseményeinek egyike

A település képviseletében Áldozó Tamás polgármester köszönetet mondott az együttlétért, a város bemutatkozási lehetőségéért, valamint az erdélyi település támogatásáért.

Hagyományosan a Winners Versenytánc Egyesület mutatta be a nyitótáncot, a palotást, majd a táncosok bécsi keringőre kérték fel a vendégeket. A bál színvonalához számos megyénkbeli vállalkozó hozzájárult: Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., Euronics Műszaki Áruházlánc, Gallus Kft., Tornai Pincészet, Csalló Pálinka Manufaktúra, Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft, Historia Hangvilla Étterem, illetve a rendezvény szervezőinek médiapartnereként a Regina Televízió. Csalló Jenő és Tornai Tamás bemutatta a megyebálon kínált italait.

 

A bálterem előcsarnokában Pápa kiállításon mutatkozott be, az Esterházy-kastély barokk szalonnal és emlékfotózással várta a vendégeket. A Nagy-Somlói Borvidék fotókiállítással, a Perfero kávésarok képzett baristával, a Csalló Pálinka Manufaktúra kóstolással készült.

Színes és színvonalas pápai műsorok szórakoztatták a közönséget. A hetvenéves, koncertfúvós kategória arany minősítésű Pápa Város Fúvószenekarának a koncertjével indult a program Horváth Adrián karnagy vezetésével. Az együttes életében a 2015-ös ABBA Show jelentett mérföldkövet, amelyet a Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség kiemelt arany minősítéssel, felsőfokon ismert el szórakoztató kategóriában. Tavaly a megyei Prima-szavazáson Horváth Adrián elnyerte a közönségdíját.

A díszvacsora alatt a zeneiskolai tanárokból álló Con Spirito kvartettet zenélt. Nagy Tiborné fuvolán, Nagy Tibor hegedűn, Illés Csaba brácsán és gitáron, Mészáros Sándorné csellón játszott. A kvartett repertoárjában barokk, klasszikus, romantikus darabok mellett táncok, könnyűzenei átiratok, népszerű filmzenék is szerepelnek.

Az estélyen bemutatkozott a pápai Vadvirág Néptáncegyüttes is, amely tavaly ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Az együttesben  negyven felnőtt, az utánpótlás csoportban százötven fiatal táncol, a vezetők által létrehozott alapfokú művészeti iskolába négyszázan tanulnak. A egyesület koreográfiái átfogják a magyar nyelvterület táncait.  A néptáncegyüttes országos megmérettetésen kétszer szerezte meg a legmagasabb elismerést jelentő kiváló minősítést, Pápán elsőként kapott helyet a Települési Értéktárban. A Veszprém Megyei Közgyűlés által alapított Pro Comitatu díjban, és Pápa Város Díszoklevele kitüntetésben részesült az együttes, amelynek művészeti vezetője  Müller Zoltán, művészeti munkatárs és az egyesület elnöke Müller Anita, akik Pro Cultura-díjban és a Magyarságért Érdemérem kitüntetésben részesültek. Az alapító, Baán Éva Pro Cultura- és Pro Publico-díjas. A Vadvirág kamaracsoport műsorához Németh Dénes zenekara muzsikált.


Az asztaltársaság tagjai: Fenyvesi Zoltán, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke, Kovács Ödön, Kovászna megye menedzsere, Bar-ták Péter, a Pannon Lapok Társasága központi lapigazgatója és Un-ger Tamás, Pápa város alpolgármestere feleségével

M. Varga Veronika vezetésében a Pápai Musical Stúdió vidám műsorral szórakoztatta a bálozókat. Az esten a Rulett Együttes zenélt hajnalig.

A megyebál nemcsak a szórakozásról, hanem az adakozásról is szólt. A vendégek a tombolajegyekkel testvérmegyénk, a Kovászna megyei Kommandó község leégett iskolájának újjáépítéséhez járultak hozzá. Kovács Ödön elmondta, hogy új iskola épül, amit a román prefektus is aláírt. A megyebálon összegyűlt adományt az intézmény felszerelésére fordítják.

- A nagy Magyarország legkeletibb csücskének legmagasabban fekvő vidékéről hoztam üzentet, ahol a gyermekek egy tűzeset miatt sanyarú körülmények között tanulnak. A példaértékű támogatás hozzájárul a magyarok identitásához is – mondta Kovászna megye menedzsere, majd megköszönte Polgárdy Imre és Áldozó Tamás segítségét.

Hozzátette: erdélyi testvérmegyénk is kétmillió forintot adományozott, amikor Veszprém megyét érte csapás. A tombola fődíját Kovászna megye ajánlotta fel, amely egy kétszemélyes, kétéjszakás időtöltés a négycsillagos Bálványosfürdői Grand Hotelben. A díj az esten kiegészült még három éjszakával és erdélyi idegenvezetéssel.

- Remélem, hogy ez a felajánlás „megfertőz” még egy Veszprém megyei családot, amely Erdélyjáró lesz – mondta Kovács Ödön, majd Kommandó község, Kovászna megye, és a székely magyarság nevében megköszönte a támogatást. A tombolajegyekből 250 ezer forint folyt be, amit a Gallus Kft. további kétszázezer forinttal egészített ki.

Tombolatárgyakat ajánlott fel az Euronics Műszaki Áruházlánc, Papp Béla ajkai festőművész,  az Ajka Kristály Kft., a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a sümegi Hotel Kapitány, a Tornai Pincészet, a Gallus Kft., a Csalló Pálinka Manufaktúra, Pápa város, a Pápai Várkertfürdő, a Historia Hangvilla Étterem, a Bakonyerdő Zrt., a Pidl Kft., a Balatonakali Fék Kávéház és Étterem, a Borbély családi pincészet és vendégház, a Napló, a Prémium Veszprém megyei társasági magazin és a kislődi Sobri Jóska Kalandpark.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!