Hírek

2012.11.02. 17:41

Mécsest gyújtottak az ősökért

Sóly - Halottak napján az ősök tiszteletére gyújtottak gyertyát a sólyi templomban, a keresztyény magyar államiság szülőhelyén.

Balla Emőke

"Tisztelegjünk együtt őseink előtt és emlékezzünk, mivé kell lennünk, ha büszkén akarjuk elképzelni: lesz majd, ki mécsest gyújt érettünk!" - szólt a sólyi református templom felhívása a pénteki programra. Veszprém, Fejér, Pest és Zala megye 2009 májusában Sólyban ünnepelte fennállásának 1000. évfordulóját. Koppányon való győzelme után István kápolnát emeltetett Sólyban, a fogadalmi kápolnát az 1009-ből származó királyi okirat az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik.

1000 mécses - 1000 ima címmel az évfordulóra emlékezve gyújtottak gyertyát 2009-ben a sólyi templomban és azóta minden évben halottak napján. A keresztyén magyar államiság szülőhelyén - melynek nemzeti emlékhellyé nyilvánítását kérelmezték - gyertyagyújtással és imádsággal emlékeznek az elmúlt ezer évben élt őseinkről, minden magyar emberről, mondta Bikádi László református lelkész. Az idei programon nemcsak helyiek, de távolabbról, a fővárosból érkezett vendégek is részt vettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!