Hírek

2013.05.11. 18:43

Májusi várnyitogató Nagyvázsonyban

Nagyvázsony - A település önkormányzata és a Kinizsi vár szervezte meg a várnyitogató rendezvényt szombaton, melyen egész nap kínáltak szórakoztató programokat.

Varga Ibolya

A várban délelőtt haditorna bemutatót tartottak, íjászkodtak, csatacsillagot dobtak. Az apróságoknak kézműves foglalkozásokat szerveztek, később apródpróbára jelentkezhettek kicsik és nagyok egyaránt. Egész nap lovagolhattak a gyerekek, aki még eddig nem ült lóháton, az is megpróbálhatta, hogy ez milyen érzés.

Különféle kézműves termékeket kínáltak és kézműves foglalkozásokat tartottak. Meg lehetett próbálni a kőfaragást és a kovácsolást is. Tarsoly László, a település országszerte ismert kovácsa vezette a bemutatót. Hozott magával kisebb kalapácsot is, hogy a kevésbé edzettek is eredménnyel püföljék a vasat. Kész termékeiből is bemutatott néhányat, nagy sikert aratott a kígyó, mely bográcstartóként funkcionál, s megcsodálták a napraforgóit, melyeket eredetileg a saját kerítésének díszítésére formált meg, és többen próbálkoztak az ördöglakatjaival, de nem sikerült mindenkinek kinyitnia. Megtudtuk a mestertől, hogy két héttel ezelőtt adta át azt a ágyút, mely már látható a várkapu közelében. A fegyver XV. századi mintára készült, eredetileg támadó funkciójuk volt a hasonló ágyúknak, ezt azonban úgy szerkesztette, hogy hangot még adjon, de ágyúgolyót már nem lehetne vele kilőni.

Fotó: Penovác Károly

A délutáni program a szabadtéri színpadon zajlott. A Nagyvázsonyi Ifjúsági Fúvószenekar adta meg az alaphangot. Vigh-Krupla Orsolya, a település polgármestere köszöntőjében azt mondta el: a rendezvény egyik célja, hogy a turistákat vonzzák ide, akik megismerhetik a hagyományaikat, meglátogatják a várat és eltöltenek velük egy vidám napot, ami után remélhetőleg újra meg újra visszatérnek. Ugyanakkor ez a nap a helyi lakosoké is, hiszen hogyan érezhetné itt magát jól az idegen, ha a nagyvázsonyiak nem szeretnék a lakóhelyüket és nem igyekeznének a legszebb arcát megmutatni.

A kulturális műsorban főleg helyi  együttesek léptek fel. A sort a Mesevár Óvoda néptáncosai kezdték, ezt követte a Nagyvázsonyi Dalkör tavaszköszöntő műsora, majd az Őszirózsa Nyugdíjas Klub dalköre adott koncertet. Fellépett még a Hetedhét Kompánia, a Nagyvázsonyi Gyermek Néptánc Csoport, a Nagyvázsonyi Moderntánc Csoport, a Kinizsi Táltosai Néptáncegyüttes, Piltman Anna, Szórádi Dzsenifer és Szigeti Szilvia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!