Hírek

2013.07.23. 11:13

Lopásokat derítettek fel

Tíz lopás illetve lopás kísérlet elkövetőjét derítették fel és fogták el a Veszprém megyei rendőrök az elmúlt napokban.

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A helyszín és az eltulajdonított értékek jellege színes képet mutat. Két esetben telephelyre jutottak be illetéktelenek. Egy 16 éves pápai fiú, 2013. július 19-én 17 óra 10 perc körüli időben egy szentgáli telephelyen parkoló traktorból és egy tehergépkocsiból szívott le gázolajat, amelyet egyből a cselekmény elkövetése után értékesített, a kapott pénzt pedig elköltötte.

A járőrök két órán belül elfogták és tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették, mivel már több eljárásban is érintett. Jóval nagyobb volt a kárérték egy sümegi lopás ügyében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 38 éves N. Gábor, 2013. július 5-e és 2013. július 19-e között több alkalommal is engedély nélkül bement egy bekerített területre, ahonnan nagy értékben tulajdonított el vas szerszámokat.

A nyomozás adatai alapján a rendőrök elfogták és 2013. július 19-én lopás bűntett elkövetés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a gógánfai férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Nem csak a vas, hanem a zöldség és a gyümölcs is célpontja volt hétvégén a tolvajoknak.

Egy anya és fia loptak barackot a Szent György-hegyen 2013. július 19-én 6 és 7 óra között. A gyümölcsfák tulajdonosa még látta a táskákkal hegyről lefelé igyekvő személyeket és azonnal hívta a körzeti megbízottat. A kmb-s a tapolcai piacon bukkant rá a családra, akik az elszámoltatásukkor nem tudtak hitelt érdemlő választ adni a gyümölcs eredetére, a feltett kérdésekre eltérő válaszokat adtak.

Balassa Kornél r. főtörzsőrmester körzeti megbízott a tapolcai járőrök segítségét kérte, akik a 16 éves fiút és 40 éves anyját a Tapolcai Rendőrkapitányságra előállították. Herenden egy nappal később, 2013. július 20-án 14 órakor két szolgálaton kívüli polgárőr buktatott le egy zöldség-tolvajt.

Az 55 éves férfi éppen a tökföldön tartózkodott, kezében három darab terménnyel, amikor a polgárőrök megszólították. A helyi lakos azonnal kerékpárra ült és elhajtott, de nem jutott messze: néhány utcával arrébb a polgárőrök rátaláltak és a rendőrség kiérkezéséig visszatartották a férfit. A két terménylopásban érintett három személy ellen, tulajdon elleni lopás szabálysértés elkövetése miatt készült feljelentés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!