Liechtensteinben jártak, hercegnővel találkoztak

A Nemzetközi Vöröskereszt már jó ideje, egész évben, zömében a keleti blokk országaiból háromhetes turnusokban utaztat gyerekcsoportokat Liechtensteinbe. A Vöröskereszttel való együttműködés keretében ezúttal a volt VÁÉV-munkásszálló első három emeletét működtető Magyar Máltai Szeretetszolgálat vitt újabb gyerekeket kirándulni, hat–tíz éves fiúkat, lányokat. Tíz csemete Tatabányáról, hat Veszprémből, és négy felnőtt, a szolgálat képviselői alkották a csoportot.

A lányoktól megtudom, hogy Eszter néni (Dallos Andrásné szakmai vezető) választotta ki a gyerekeket. Az volt a szempont, hogy elég önálló legyen az, aki utazni fog. Elkészült a lista is, mit kell vinni, és kezdődött az izgatott pakolás. Október 6-án délután a ház előtt toporgott a csapat. Ötkor megérkezett a mikrobusz, amivel Tatabányára utaztak. Onnan a többiekkel együtt vonattal indultak Liechtensteinbe, ráadásul hálókocsival, ami óriási élmény volt. Másnap reggel érkeztek meg Schaanba. Átpakoltak két mikrobuszba és irány a gyermekotthon, ahol majdnem három hétig laktak. Hogy rend is legyen, bevezették a hetes rendszert, a terítésnél, reggeliztetésnél mindenkinek jutott feladat.

Goethals Sissi, László Nikolett Cintia és Gartner Cintia élménybeszámoló közben. A lányok majdnem három hétig voltak külföldön (Fotó: Őrsi Ágnes)

A gyerekek életkorához illeszkedő program csupa meglepetés volt, és mindig csak aznap derült ki, mi vár a csapatra; a szálláson például pocakverseny, betűkirakós, karkötő- és nyakláncfűzés, olvasási verseny vagy rajzpályázat. Mesélték, hogy sokat kirándultak, hegyet másztak, hogy képzeljem el, a határfolyó, a Rajna hídján két országban is voltak egyszerre, amikor egyik lábukkal a határ egyik oldalán álltak, a másikkal pedig a másik oldalon. A lányok játszószobájában kép függött a falon. Mindegyikük számára az jelentette a legnagyobb élményt, hogy személyesen is megismerhették azt, akit ábrázolt: ő volt Marie nagyhercegnő, aki még személyes lakosztályát is megmutatta a gyerekeknek. Bármit kérdezhettek tőle, így vele együtt nézegetve a képeket, megtudták, hogy a nagyon szép hölgy hetvenkét éves, négy gyermeke, tizenöt unokája van. Nincs kedvenc ruhája, mindet szereti, viszont az ételek közül a spagettit szereti a legjobban.

– A lánya is nagyon szép, eddig érő természetes szőke haja van – mutat a háta közepére László Cinti.

A barátságos találkozó végén a nagyhercegnő ajándékaként mindenki választhatott egy pár cipőt. Ajándékból a többi napon is kijutott, ruhákat, édességet kaptak. Furcsának tartották, hogy ott más íze volt a víznek, és hamarabb esteledett. A hosszabb esték voltak arra alkalmasak, hogy a lányok naplót írjanak, na és hogy lépést tartsanak a tananyaggal, hiszen magukkal vitték a könyveiket, a megoldani való feladatokat. Esténként jött elő a honvágy, bizony akadt, aki el-elsírta magát. Egyszer még az is előfordult, hogy az öt lányt egy szobában engedték aludni, hogy megnyugodjanak. Ifjú emberkék sok érzelemmel, erős otthoni kapcsolatokkal, amik pár nap után nagyon hiányoztak.

Az élményekkel teli liechtensteini kirándulásról 19 nap után értek haza a gyerekek. Kérdésemre, hogy mire emlékszenek a legszívesebben, Sissi azt mondta, mivel németet tanul, örült, hogy más anyanyelvű emberekkel is tudott egy kicsit beszélni. László Cintinek az jutott eszébe, hogy abban a gazdag országban sok-sok ékszert láttak, ő egy drágakövekkel kirakott arany karkötőre és nyakláncra figyelt fel, de nevetve hozzátette, hogy volt egy igazi kedvence, egy foltos boci, „akinek”, úgy érezte, ő is tetszik. Gartner Cintire a hercegnő volt a legnagyobb hatással, a kirándulások, a szép házak, a szobrok, meg a szökőkutak, amelyekből inni is lehetett.