Hírek

2014.08.18. 14:30

A Napló őrizte meg édesanyja emléket

Két régi, elsárgult, harmincéves augusztusi Napló is őrzi Takács Dezső édesanyja emlékét. István király ünnepén minden évben előveszi az újságokat, újra meg újra megnézi a kopottas fotókat.

Kutasi Zsófia

Szép emlék a múltból a 81 éves veszprémi Takács Dezső számára a két régi kiadvány, melyeket gondosan őriz. Az egyik 1982. augusztus 19-én, a másik 1984. augusztus 20-án jelent meg. Mindkettőben szerepel az édesanyja, az akkor 75 éves B. Takács Imréné, akinek az emlékét ilyenkor is feleleveníti. Az idős asszony a fotón új lisztből készített kenyeret tart a kezében. Akkoriban még nem csak az ünnepnapokon sütöttek, hanem rendszeresen egy-másfél hetente.

- Édesanyám fiatal kora óta sütött kenyeret - mondja Takács Dezső, aki még emlékszik a régi kenyerek ízére. Már a nyolcvanas évek elején is ritkaságnak számított a házi kenyérsütés, édesanyja azonban ragaszkodott a hagyományokhoz. A család akkoriban Vilonyán élt. A házban volt egy kemence, amit idővel elbontottak, a szomszédban viszont továbbra is lehetőség volt a sütésre. Az idős asszony pedig inkább átjárt a szomszédhoz. A Naplóban megjelent fotó pont akkor készült róla, amikor a hazafele tartott a frissen készült kenyerekkel.

- Amikor édesanyám hazaért aznap, mondta, hogy én meg majd bent leszek az újságban , először nem hittünk neki, de aztán tényleg benne is volt - meséli Takács úr. A család már akkor is előfizetett a Naplóra, és azóta is járatják a megyei lapot.

Augusztus 20-át harminc éve is ünnepelték, csak máshogy, hiszen a rendszerváltás előtt elsősorban a kenyér ünnepének kellett nevezni a jeles napot (Fotó: Penovác Károly)

- A házi sütésű kenyér íze még másmilyen volt, mert az öregek tudták, hogyan kell elkészíteni és tárolni. Így a krumplis kenyér 5 -6 napig is friss, puha és finom volt - tette hozzá Takács Dezsőné, aki férjével együtt eleveníti fel az emlékeket.

Augusztus 20-át akkor is ünnepelték, csak máshogy, hiszen a rendszerváltás előtt még a kenyér ünnepének kellett nevezni. Nem véletlen, hogy a harmincéves újságokban az egész oldalas összeállítás főszereplője a kenyér volt. Természetesen a hagyományok szerint az ilyenkor már az új lisztből készül.

A kenyérsütés mellett sokáig az aratás is a mindennapi élet része volt, melyre Takács Dezső tisztán emlékszik. Gyerekként is dolgozott, besegített a család fenntartásába, mivel az édesapját elvitték katonának. A fiataloknak is megvolt a feladata: a tanulás mellett arattak, és minden olyan munkát elvégeztek, amely akkoriban még természetesnek számított.

A harmincéves újságok a mai napig őrzik az emlékeket. Augusztus 20-án minden évben előkerülnek, és segítenek felidézni a hagyományokat, és a család múltját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!