Hírek

2015.01.25. 18:18

Különleges madarak színvonalas szemléje Pápán

Pápa - Szárnyasok százai költöztek be a hétvégén a helyi mezőgazdasági szakközépiskola tornatermébe, ahol galamb- és kisállat-kiállítást tartottak.

Polgár Tibor

Az idén megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő pápai V85 Galamb- és Kisállat Tenyésztő Egyesület hagyományos év eleji rendezvényén 30 kiállító vett részt, akiknek köszönhetően közel 300 galambot és mintegy 50 baromfit vehetett szemügyre a közönség.

– A korábbi évekhez képest a mostani kiállításra kevesebb tenyésztő jött el, azonban ez a minőségen egyáltalán nem látszott meg, sőt, a színvonal tekintetében javulás tapasztalható – fogalmazott Pintér József Zsolt, a szervező egyesület elnöke. Mint mondta, sajnos a galambászat érezhetően megy ki a divatból, kevés fiatal tenyésztő érkezik az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre, ezért csak azok tudnak talpon maradni, akik, úgymond, versenyképesek. – A kiállított galambokat természetesen szigorú szempontok alapján bírálják is. Kuriózumnak számító madarakat is hoztak mostani rendezvényünkre, ilyen például a nemzeti kincsnek számító magyar óriás galamb, vagy például a román kopasznyakú galamb – mutatott rá a V85 Galamb- és Kisállat Tenyésztő Egyesület vezetője.

Pintér József Zsolt megjegyezte: az állataikhoz fűződő szeretetük, kitartásuk és elszántságuk gyümölcse ez a hosszú évekre visszatekintő, elismert és népszerű kiállítás, melynek idén novemberben lesz a következő alkalma. Terveik szerint akkor még több galambot láthatnak majd az érdeklődők, továbbá fajtaklubok is jelezték részvételi szándékukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!