Hírek

2014.11.26. 06:36

Kulcsszó a béke - A NATO partnerségi kapcsolatairól beszélt az egyetemen Fucsku Sándor

Veszprém - A NATO partnerségi kapcsolatairól és együttműködési politikájáról beszélt a Pannon Egyetemen tartott előadásában a napokban Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka.

Szabó Péter Dániel

A Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar biztonságpolitikai előadássorozatának első vendége volt az egyetemen visszatérő vendégnek számító Fucsku Sándor, aki nemcsak jelenlegi beosztása miatt számít a téma avatott szakértőjének, ugyanis korábban a NATO katonai együttműködésért felelős törzsfőnök-helyetteseként is szolgált.

Elhangzott, a partnerségek önmagukban nem célt, hanem eszközt jelentenek a NATO számára ahhoz, hogy a saját érdekeit hatékonyabban meg tudja valósítani a védelme, valamint a válságkezelés terén.  Napjainkban egyébként a 28 tagállamból álló NATO-nak szervezetten 41 ország a partnere, így a szövetség közösségének összesen 69 ország része, amely több mint a világ egyharmada. Ezeken a partnerségeken keresztül a NATO széles körben tudja alakítani saját környezetét, egyben a világ biztonságát is.

A biztonságot szolgálják a partnerségi kapcsolatok, hangsúlyozta Fucsku Sándor vezérőrnagy. Fotó: Szabó Péter Dániel

A biztonsági kihívások területén is kiemelt szerepük a partnerországoknak. Az egyik, hogy így a terheket úgymond „még több vállra lehet szétosztani", ami különösképp fontos a mostani válsággal terhelt időszakban, amely a tagállamok védelmi költségvetéseit is nagyban érintette. Másrészt pedig a partneri támogatások nagyban segítik a szövetség különböző műveleteinek legitimációját is. A katonai beavatkozásoknál ugyanis elengedhetetlen a világos nemzetközi felhatalmazás, hogy világos stratégia alapján járjon el a szövetség, továbbá hogy a feladatnak legyen regionális támogatottsága is.

Fucsku Sándor előadásában  részletesen bemutatta a NATO partnerségi formációit. Ezek közül az egyik legismertebb az 1994-ben indult Partnerség a békéért (Partnership for peace) program, amelyben 22 ország vesz részt. Köztük van Oroszország és Ukrajna is, ami nem egyszerű helyzet a NATO szempontjából sem, tette hozzá a vezérkari főnök, aki szerint a két ország konfliktusa akár évtizedekig is „befagyhat". A Pfp egyébként bizonyos szempontból a NATO előszobájának is tekinthető, hiszen 12 egykori Pfp-tag lett később a szövetség teljes jogú tagja, köztük Magyarország is. Persze vannak olyan országok is, akik semlegességük miatt semmiképp sem akarnak csatlakozni a szövetséghez, ám a partnerségi viszonyt fenntartják.

Ami a további partnerségeket illeti, ilyen például a Mediterrán dialógus, a Isztambuli együttműködési kezdeményezés, valamint a Globális partnerség. Ezeken felül speciális kétoldalú együttműködések vannak még a NATO és Grúzia, Ukrajna, valamint Oroszország között. Fucsku Sándor kiemelte, a szövetség és Oroszország együttműködése a terrorizmus és a kalózkodás elleni harc, a tengeri mentések, a kutatások, az információs látogatások, a rakétavédelem és a logisztika területén valósul meg. A parancsnok szerint a NATO műveleteiben továbbra is nagy szükség van a partnerországokra. Ugyanakkor lehetséges, hogy nem a jelenlegi formációk révén, hanem az adott feladatokhoz rendelten kell kialakítani a partnerségi együttműködéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!