Hírek

2014.07.21. 13:00

Közelebb hozná a honvédséget az emberekhez az új parancsnok

Közelebb hozná a honvédséget az emberekhez Vokla János alezredes, aki július elején váltotta Fürst Tamás ezredest az MH Bakony Harckiképző Központ élén.

Szabó Péter Dániel

– Kilenc éven át szolgáltam Fürst Tamás ezredes helyetteseként, úgy gondolom, jó csapatot alkottunk. Számítógépes szimulációs rendszert fejlesztettünk, és integráltuk a honvédség kiképzési rendszerébe, megalakítottuk az ellenerő századot, ami fontos képessége az alakulatunknak, de az Egyesült Államokból érkezett Miles harcászati rendszer kiképzésbe való beépítésére is joggal lehetünk büszkék. Azt azonban látni kell, hogy néha váltásra van szükség. Nem azért, mert az előző parancsnok rosszul végezte volna a munkáját, sokkal inkább azért, mert minden katonai szervezetnek szüksége van megújulásra, hogy tovább tudjon fejlődni – mondta el a Naplónak Vokla János, akinek határozott célja, hogy közelebb hozza a honvédséget az emberekhez.

– Szeretnék például nyílt napot szervezni a laktanyában, ahol bárki bepillantást nyerhetne az életünkbe, a mindennapjainkba, de a helyi iskolákkal is sokkal aktívabb kapcsolatra törekszem a hazafias-honvédelmi nevelés tekintetében. Minél több intézményben szeretnénk megjelenni, s népszerűsíteni a honvédséget. A közelmúltban történt robbanásos eset kapcsán pedig előadásokat szervezünk majd a város és a térség iskoláiban – mondta el kérdésünkre a parancsnok.

Vokla János alezredes (az előtérben) a kinevezési ünnepségen (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A fő feladat természetesen az alakulat kezelésében lévő lő- és gyakorlóterek biztosítása. Lesz is munka bőven az elkövetkező egy évben. – Ősztől újra beindul az élet a központi gyakorló- és lőtéren. Szeptemberben és október-ben a különleges műveleti erők gyakorlata zajlik majd, amelyre amerikai, horvát és lengyel alegységek is érkeznek. 2015 júniusában logisztikai rendszergyakorlatot tartunk, amelyen a magyarok mellett cseh, szlovák és lengyel katonák vesznek részt mintegy 1200-an, ősszel pedig a Bátor Harcos gyakorlatra kilenc nemzet közel 1800 katonája érkezik. Természetesen igyekszünk mindezt úgy végezni, hogy az a lehető legkevésbé zavarja a környéken élőket, akik részletes tájékoztatást is kapnak majd a gyakorlatokról – tette hozzá Vokla János, akitől megtudtuk, további fejlesztéseket is tervez az MH BHK-hoz tartozó területeken.

– Sajátságos a helyzetünk, hiszen a Tapolca melletti Újdörögdön és a Budapesttől délkeletre található Táborfalván is működtetünk kiképzőbázist. Egyik nem titkolt célom, hogy Újdörögdön újra megnyissuk a lőteret, 2006 óta ugyanis csak gyakorlótérként működik a honvédségi terület. Ehhez természetesen fejlesztésekre van szükség, de úgy tűnik, hogy az elöljáróim is támogatják az elképzelést. Táborfalván jól működik a lő- és gyakorlótér, ott kisebb mérvű korszerűsítésre van csak szükség – tette hozzá a parancsnok, aki nem tervez személycseréket.

– Jól felkészült katonákkal dolgozhatok, épp ezért úgymond házon belül szeretnék mindent megoldani. A parancsnokhelyettesi és a töb-bi, ily módon felszabaduló posztra is belülről szeretnék megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal bíró szakembert helyezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!