Kiss Tibor: Bennünk rejlik az orfeuszi tégla

A Quimby együttes nemrég a Pápai Játékfesztiválon lépett fel hatalmas sikerrel, a Fő téren összegyűlt több ezres tömeg alig akarta őket leengedni a színpadról. A frontemberrel, Kiss Tiborral a koncert előtt beszélgettünk, többek között az álmairól.

- Milyenek az álmai?

- Hívogatóan elevenek. Materiális értelemben pedig minden árkategóriában vannak nekem álmaim, ahogy másoknak is.

- Mondjon egy példát!

- Fontosak az olyan álmok, ábrándok, amelyek általában a munkámmal kapcsolatosak és az anyagi világ nem tud belerondítani. Ezek szabad asszociációkhoz, a művészethez, az alkotáshoz, a dalokhoz köthetőek.

- Ma mit álmodott?

- Egy dal mocorog a fejemben, itt molyol a hangulata, a ritmusa, már csak fel kell öltöztetni.

- Le tudná festeni?

- A dalt?

- Megpróbálhatná, ha már a festészet beszélő költészet.

- A ritmus és a dinamika tekintetében egy absztrakt Kandinszkij képhez tudnám hasonlítani, de a sztori inkább amolyan chagalle-i mesélő szürrealizmussal bír, megspékelve egy kis Caspar David Fridrich-i melankóliával. Na jó, ez így egy kicsit bonyolult lesz, ezért is jó, hogy el lehet majd muzsikálni. Adott a tengerparton egy, a lábát a vízbe lógató szemlélődő alak. Éppen mélázik egy üres palackon. Vajon elfelejtettek üzenetet rakni bele, vagy csak egy tengerparti dínom-dánom itt maradt mellékszereplője? Mennyire szórakozott az ember! Ezután történik még pár dolog, amit nem részleteznék, mert az már inkább film lenne. A lényeg, hogy később visszatér erre a partra sirály képében és már felülről figyeli az eseményeket. A kóborkutyákkal játszadozó lelencgyerekeket, ahogy tobzódnak a szabadságban.

(Fotó: Gáspár Gábor)

- Így születnek Kiss Tibor dalai?

- Nincs igazán recept, mindig máshogyan íródnak a számok, de általában van bennük némi képszerűség. Hivatalosan képzőművész volnék, az sokat segít, ha belehelyezkedem a szituációba, elképzelem az embereket, apró tárgyakat, belebújok a hangulat bőrébe, s így írom le a metaforákat, szavakat, szövegeket. Ezek a belső emóciók, impulzusok mozgatnak alkotás közben.

- Az mennyire mozgatja meg, hogy a Quimby popzenekarokat túlszárnyaló népszerűségnek örvend, s alternatív együttesként szinte már populárisan divatossá válik?

- Ez nem mozgatórugó számunkra. Bizonyos tekintetben nagyon jó, hogy sokan szeretnek bennünket, működik a zenekar, nem lóg ki a seggünk a gatyánkból, a nézők segítségével meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket, legyen az színházi koncert vagy egy nagy buli. Fontos a közönség figyelme, ebből élünk minden tekintetben. Az óhatatlan, hogy amikor egy zenekar sikeres lesz, akkor akadnak olyanok, akik elfordulnak tőle, mert az már nem olyan, mint a kezdetekkor, nem csak az övék, elveszik számukra a felfedezés és felfuttatás öröme és nem szeretnének a sikerben dagonyázni. Ez a beérettség már része az életünknek, tesszük tovább a dolgunkat, de figyelünk arra, hogy ne kényszerek mentén zenéljünk, hanem valódi inspirációktól vezérelve.

- Azt nem érzi mélypontnak, hogy a Most múlik pontosan dalukat már esküvőkön, vendéglátós zenészek játsszák, a sok feldolgozás mellett Győzike is énekelte már ezt a Kiss Tibor életéről szóló számot?

- Annyi minden történt velünk, annyi mélyponton vagyunk túl már egyénileg és együtt a zenekarral is, hogy ez nem tesz semmit. Túl kell ezen lendülni. A szellemi termékekkel ilymódon a világon szabadon garázdálkodhatnak, feldolgozhatják bárkinek a dalát. Másrészt abban is van valami perverz izgalom, hogy ez a dal akár túlélhet minket. Ez a dal, úgy tűnik ilyen lesz, megtörténhet minden vele, még ha néha ciki is az. Levált rólunk, mint egy rakétahordozó, elengedtük a pórázt. Belül persze ennek mi nagyon örülünk, de azért féltjük, ki hogyan kompromittálja.

(Fotó: Gáspár Gábor)

- Tudja, most jön az a téma, amit ön már unhat, kábítószerezésről, alkoholról, rehabilitációról, a gyógyulásáról, ám megkerülni sem tudjuk. Nem akarom a régi életviteléről kérdezni, beszélt arról már rengeteget, inkább arra lennék kíváncsi, ha azt mondanám, van nálam egy üveg bor meg jó minőségű szer, rábeszélne vagy lebeszélne a fogyasztásukról?

- Nem dolgom nekem ebbe beleszólni. Ha valaki segítséget kér, mert nem tudja abbahagyni, maximum akkor van értelme bármiről is beszélnem.

- És ha azt mondanám, önnek ez bejött.

- Inkább nem kacérkodnék ezzel gondolattal.

- Akkor másképp megközelítve, ha valaki végig akarja járni az ön útját?...

- Egyrészt azt nem lehet, mert mindenkinek sajátos az útja, másrészt nem kell az ördögöt uszítani, uszítódik az magától is. Az orfeuszi tégla a legtöbb ember életében benne van, a megismerés ezzel együtt teljes. Azt sem ajánlanám senkinek, hogy kíváncsiságból játszadozzon a démonokkal. Úgyis megtalálják azok, ha érzik a táptalajt. Onnantól pedig szerencsés visszatérést kívánok mindenkinek!

- Ön szerencsésen visszatért, családot alapított. Mennyire változtatta meg az apaság?

- A gyermek egy csoda, egyszerre tesz játékossá és felelőssé, de nem hiszem, hogy ettől megváltoztam. Jelen kell lenni így is az életben. Az alvásidőm csökkent, és gyarapodtam egy kritikussal, mert, ha nem tetszik neki amit játszom, akkor üvölt.

- Quimby számokat hallgat már?

- Csak az új dalokat, sőt, már van egy duettünk is a fiammal, egy countrys, bluesos számot írtam a múltkor és beordibálással részt vett a munkában.

- Ecsetet vagy gitárt ad a kezébe?

- Csak lehetőséget és amit választ, igyekszem majd támogatni. Remélem, nem tréfál meg valami oltári baromsággal. Érdekes lett volna megcsinálni ezt a próbát úgy, ahogy a romák szokták, amikor a kisgyereknek mutatnak egy vonót és egy papírpénzt, s amelyik felé nyújtja a kezét, abban látják a sorsát. Szóval, nehéz még megmondani mi lesz belőle ha felnő, lehet, hogy benzinkutas vagy bróker, esetleg építész, azt mondjuk csípném. Egyben viszont reménykedem, hogy nem lesz balkezes, mert akkor ki örökli tőlem azt a sok gitárt, ami otthon van.

A Quimby együttes csodaországban

Az idei Sziget Nulladik napján a Quimby egy hamisítatlanul quimbys kulturális élményparkot rendez be, hogy olyan összművészeti koncertet nyújtson a látogatóknak, amelyből kiderül, Magyarország egy Csodaország, ahol sok fura dolog történik, mégis izgalmas, kreatív és szerethető hely. Quimby Csodaországban címmel erre a napra időzítve megjelenik a 22 éves zenekar történetét feldolgozó riportkönyv is, amiben regényes keretek között végre megismerhető lesz, hogyan vált a dunaújvárosi iskolazenekar Magyarország egyik legfontosabb és legérdekesebb csapatává. A riportkötet másfél éves interjúsorozat után áll össze, hogy végre minden részlet és érdekesség kiderüljön a zenekarról, miközben talán egy újabb képet kaphatunk a rendszerváltás utáni Magyarországról.