Hírek

2013.02.05. 10:08

Kis település nagy esélye

Harminchat kilométer hosszú kerékpáros körutat, tanösvényt, bringaparkot, kilátót, szabadtéri színpadot, geológiai bemutatóhelyet is építtet a mencshelyi önkormányzat a nemrég elnyert 147 milliós pályázati pénzből.

Varga Domokos Péter

Erről a település polgármestere tájékoztatta a Naplót. Dr. Loványi Róbert elmondta, miként fogant az ötlet, majd a lehetőségek bővülésével miként nyerte el mai formáját.

A település melletti Halom-hegyen hajdan bazaltot bányásztak, de ezzel az ’50-es években felhagytak. A 400 méter magas hegyen ott maradtak viszont 150-200 méter átmérőjű, hatalmas bányagödrök, megőrizve a földtörténeti korok geológiai lenyomatát. Emellett sajátos mikroklíma alakult ki bennünk, az árnyékos helyeken még májusban is megmarad a hó, a hőmérséklet még nyáron sem emelkedik 15 foknál magasabbra. Mellette áll egy kilátó, sajnos már nagyon leromlott állapotban, de a hegyről fantasztikus a panoráma, 180 fokban mutatja meg magát a Balaton és a Balaton-felvidék – a Tihanyi-félszigettől a Keszthelyi-hegységig.

Loványi Róbert – akire mindez újdonságként hatott, hiszen mindössze 15 éve került Mencshelyre – úgy gondolta, ezzel az adottsággal kezdeni kéne valamit. Először Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot kereste meg az ötlettel. Ott Futó János személyében azonnal lelkes támogatót talált, aki régi ismerője – sőt talán szerelmese – volt a Halom-hegynek. Ettől kezdve együtt folytatták az ötletelést, keresték a lehetőségeket és a pénzt a természeti érték megmutatására.

Felújítják a Halom-hegyi kilátót, ahonnan 180 fokban mutatja meg magát a Balaton és a Balaton-felvidék. A kilátó melletti tisztáson kialakítanak egy szabadtéri színpadot is. A terveket Balogh Ágnes okleveles táj- és kertépítész mérnök készítette

A tanösvény mellett (tájékoztató feliratok, a terület megtisztítása, pihenőhelyek kialakítása) hamar adta magát a kerékpárút építésének és a Balaton-körúthoz való csatlakoztatásának gondolata. Már az előkészületekbe bevonták a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumot (ma Új Nemzedék Központ), ahol szintén meglátták a lehetőséget az elképzelésekben. Megállapodtak, hogy a kerékpáros körút az ifjúsági központnál csatlakozna a balatoni kerékpárúthoz, emellett az intézményben bringaparkot építenének extrém bicajosok számára. Az új kerékpáros körutat az alábbi útvonalon tervezik kiépíteni: zánkai ifjúsági központ – Dörgicse – Mencshely – Óbudavár – Szentantalfa – Hegyestű – Monoszló - zánkai ifjúsági központ. Egy meglévő túraútvonalon, döngölt talajon alakítják ki, a magas emelkedőket mindenütt kiiktatják.

A projekt részeként felújítják a Halom-hegy melletti kilátót. A hegy bányagödreiben kap helyet a geológiai bemutató, amely igazi kuriózum, az elért mélység miatt a hajdani Pannon-tengerig találhatók itt kőzetek. A kilátó melletti tisztáson játszótér épül, valamint kialakítják egy kisebb, 50 négyzetméteres szabadtéri, színpad alapjait. A nézőtér körülbelül 70-80 férőhelyes lesz, kamara bemutatókra tervezik, például egy osztály számára. A Halom-hegy közelében található egy 200 éves kőpince. Ezt is felújítják, borkóstolásra nyílik itt majd lehetőség, a környékbeli termelők borait árusítják.

A pályázat legnagyobb értéke, hogy nem tartalmaz önrészt, ezt a kis település egyedül nem is lett volna képes kiállítani. A kivitelezés sem túl bonyolult, ezért még az idei szezon el is készülhetnek vele – fejezte ki reményét a polgármester.

 

Loványi Róbert elmondta, mindazok, akikkel az előkészítés során kapcsolatba kerültek, kezdettől támogatták elképzeléseiket. Tudniillik a pályázatuk hihetetlenül komplex: értékmentő, természetbarát, tartalmaz sport, kulturális, szórakoztató, gasztronómiai és turisztikai elemeket is. Egy kicsit olyan lett, mintha lemásolták volna a nyugati mintákat. Pedig csak a helyi lehetőségekhez és adottságokhoz igazodtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!