Hírek

2013.06.07. 12:07

Kilátó a Kab-hegyen

Az 599 méter magas Kab-hegy csúcsán épült, több mint kilenc méteres, borovi fenyőből készített Kinizsi-kilátót adta át ünnepélyesen pénteken a nagyközönségnek a HM Verga Erdőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, a valamint a megyei közgyűlés alelnöke.

Halmos György

Az építményhez panorámaterasz is társul, az ünnepélyes átadás után a meghívottak, valamint szombathelyi, veszprémi és tótvázsonyi diákok csodálták meg a pártalan panorámát, ami a délelőtti órákban még párába burkolózott. Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy a mindennapok csodái, mint a térségünk, vagy az ország számos természeti értéke mellett nem szabad elmenni, hiszen szebbnél szebb területek vannak.

- Tudnunk kell megcsodálni egy napfelkeltét, egy gomolygó felhőt, vagy a csillagos eget – hangsúlyozta. Hozzátette: ha észrevesszük a mindennapok csodáit, akkor derűsebbek lesznek a hétköznapok, harmonikusabb lesz az életünk.

Tengerdi Győző megemlítette, hogy további kilátókat építenek, vagy újítanak fel, erdei iskolát alapítanak és bővítenek, erdei kápolnát építenek, illetve túraútvonalakat, tűzrakó helyeket létesítenek, valamint az Országos Kéktúra útvonal 70 kilométeres szakaszát hozzák rendbe.

Beszélt arról is, hogy az erdőnek a gazdasági és a védelmi mellett a közjóléti funkciója is nagyon hangsúlyos, ezért az előbb említett beruházásokat kötelességük megvalósítani annak érdekében.

Az ünnepélyes szalagátvágás után az érdeklődők pillantást vethettek a kilátó teraszáról a Bakonyra, majd Huiber György, a cég munkatársa, a Hubertus erdei iskola vezetője mutatta meg a diákoknak a térkép, a tájoló és az iránytű használatát, valamint tartott előadást az élővilágról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!