Hírek

2014.06.30. 18:50

Kerekasztal-beszélgetés az egyházi iskolákról

Az egyházi oktatás helyét, szerepét keresték, de minden iskola célját megfogalmazták egy hétfői beszélgetés résztvevői.

Győrffy Árpád

A Fiatal Balatonfüredi Muzsikusok Egyesülete határozta el, hogy a gyerekeknek már két alkalommal megrendezett ökumenikus orgonatáboron túl a felnőttekre, szülőkre is kiterjesztik munkájukat. A füredi református iskola indulása kapcsán felmerült problémákra reagálva javítani szeretnék az egyházi oktatásról szóló információkat.

A fórum céljairól Bánó Tamás beszélt a szervezők képviseletében, majd a Rábaközi Rita és Bánó Veronika által alapított Balatonfüredi Ökumenikus Ifjúsági Énekkar zsoltárokkal és más vallási témájú dalokkal köszöntötte a református iskola Kálvin termét megtöltő hallgatóságot.

A beszélgetést irányító Kővári Péter, a Duna Televízió közművelődési főszerkesztője megalapozásul tíz percben összefoglalta a magyar oktatás ezer évét.

Korzenszky Richárd (balról), Kálmán Attila, Szemerei János, Kővári Péter a Bánó Veronika és Rábaközi Rita vezetésével működő Ökumenikus Ifjúsági Énekkart hallgatta a fórum bevezetőjeként (Fotó: Győrffy Árpád)

A három résztvevő, Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele, Szemerei János, a Nyugati Egyházkerület evangélikus püspöke, valamint Kálmán Attila  egykori kulturális államtitkár és a Pápai Református Gimnázium volt igazgatója, a tatai református gimnázium nyugalmazott vezetője először a veszteségeket, az egyházi iskolarendszer második világháború utáni szétverését idézte fel, majd a rendszerváltás idején újraindított iskolák kapcsán szerzett tapasztalatokról beszélt. Mindegyikük egyetértett abban, hogy nincs értelme az 1948-ban felszámolt rendszer restaurálásának. Ugyanígy nem hozna megfelelő eredményt az sem, ha a néhány megmaradt egyházi iskolát „klónoznák”, az ő működésük alapján építenék ki, működtetnék az új rendszert. Csak teljesen új, a mai feltételeknek és elvárásoknak megfelelő rendszert érdemes kialakítani.

A fő kérdés persze az, hogy ezeket a mai elvárásokat mennyire értjük. Az iskolában nem az a fontos, amit tanítunk, hanem akit tanítunk, az ember, fogalmazott Korzenszky Richárd, aki úgy vélte, hogy az egyházi iskola akkor lehet jobb, mint a többi, ha tényleg elkötelezett, ha az egyébként túlzottan preferált információátadás mellett értékrendje van. Ugyanakkor azt is megfogalmazták, hogy megfelelő családi háttér nélkül az egyházi iskolák önmagukban nem sokra mennek: bogáncsból nem lehet rózsát nevelni, fogalmazott a perjel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!