Otthonokban lakó gyermekek és fiatalok sorsa

Karácsony a szülők nélkül - Hogyan élnek a mai Twist Olivérek?

2012. december 25., 06:06 szerző: Kovács Erika
hozzászólás
A bakonyoszlopi gyermekotthonban jártunk, gyerekekkel beszélgettünk, hogyan telnek az ünnepek, ha nincsenek szülők?

 

Állatképeket mutat szobája falán a lány. Látja, mennyi szeretet van ennek a kutyának, meg lónak a szemében? Nekem is volt egy kutyám, amíg otthon laktam, imádtam, mindig hozzá menekültem, ha veszekedés volt, mert tőle mindig szeretetet kaptam, bármikor hozzábújtam, úgy éreztem, megvéd minden rossztól - simogatja meg a kivágott újságfotót a bakonyoszlopi gyermekotthonban.
Nem egyszerű ma fiatalnak lenni. Az élet kőkemény, egy gyereknek, diáknak létfontosságú, hogy a család támogassa, védje, óvja, támasza legyen, ha szüksége van rá - jegyezte meg a minap a család, a szülők jelentőségéről egyik pszichológus. Igen, szerencsés, aki ezt elmondhatja magáról. Sokan élnek ugyanis csonka családban, és talán azok a legkiszolgáltatottabbak, akiknek senkijük nincs. Ők gyermekotthonba, meg lakásotthonokba kerülnek. A bakonyoszlopi kastélyban és a vele közösen működő bakonyszentkirályi lakásotthonokban élőket mi is meglátogattuk.
Éva mellett öt testvére közül a 12 esztendős Olivér és a kilencéves Dominik ül. Éva jobbján a húszéves Krisztián, aki évek óta az otthonban él  (Fotó: Orosz Péter)
Ők úgy félszázan rendezett, igényes körülmények között töltik napjaikat, nyoma sincs annak a hangulatnak, ami a Dickens által megírt Twist Olivért vette körül. Ezekért a gyerekekért a lehetőségekhez képest mindent megtesz a fenntartó fővárosi önkormányzat. Ahogy Justin Andrea, az Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Gyermekotthon igazgatója, valamint kollégái, Jenei Gabriella és Fekete Zsigmondné, a gyermekotthon, illetve a lakásotthon vezetői fogalmaznak, ők munkatársaikkal együtt próbálják pótolni azt, amitől a sors sajnos megfosztotta ezeket a fiatalokat. Hivatásuknak tekintik munkájukat, de olykor az intézményt látogató pszichológust is felkeresik. A történetek ugyanis, amikkel találkoznak, sokszor embert próbálóak.

- Csak a veszekedésre, meg a verekedésre emlékszem kiskoromból, az emlékeimet szívesen eltemetném. Mindennap arra mentem haza, hogy apu, aki a szerencsejátékok rabja volt, rendszeresen belekötött valakibe, és már ki is tört a balhé. Ő volt otthon velünk, de nem törődött semmivel, így velünk sem, anyám hiába dolgozott sokat takarítóként - idézi múltját a 18 éves Krisztina, aki még kisgyerekként került ide. - Anyámmal hol elköltöztünk, aztán vissza, neki közben új párja lett, majd az a férfi is kidobott minket, azt sem tudtam, melyik nap hol virradunk meg. Nagyon fiatalon, sok mindenbe meggondolatlanul belementem, úgy éreztem, nekem már úgyis mindegy, nincs veszítenivalóm, aztán szerelmes lettem, ennek gyümölcse Kristóf - simogatja meg az egyéves gyerek fejét, akivel külön engedéllyel itt maradhatott.
A kicsi apja lemondott fiáról, de a lánynak mindene ez az apróság, akiért mindent megtesz, naponta főz neki, gondosan neveli, hogy jobb élete legyen, mint neki volt. Krisztina bolti eladó szeretne lenni, tanul, ha innen kikerül, otthonteremtési támogatást kér, hogy jusson legalább albérletre, később normális párt szeretne. - A legfontosabb, hogy olyan családom legyen, amelyről mindig is álmodtam! - tervez céltudatosan a csinos lány.
Krisztinának mindene Kristóf, mindent megtesz az apróságért (Fotó: Orosz Péter)

A húszéves Lászlónak kiskorában meghalt az anyja, apjáról semmilyen emléke nincs, ő itt nőtt fel, miként öt testvére közül négyen.
- Én nemrég elköltöztem, próbáltam a nővéremmel, aztán meg mással is új életet kezdeni, de nem sikerült, ezért lelki okok miatt a minap visszajöttem - avat be életébe. - A fővárosban egy autószerelő műhelyben dolgoztam, de az életem nem úgy alakult, ahogy gondoltam, itt meg biztonságban vagyok, mindenkire számíthatok, ezért döntöttem a visszajövetel mellett.

A fiatalember tanulni szeretne, és így 24 éves koráig itt maradhat. A kérdésre, hogy milyennek képzeli el az életét öt-tíz év múlva, azonnal rávágja: legyen munkám, boldogan, családban élhessek.

- Anyám nem dolgozott, apám vasakat gyűjtött, ahol éltünk, a környéken napirenden voltak a veszekedések, nagyon brutális volt az egész! Szüleimmel meg hat testvéremmel együtt egy lakókocsiban éltünk egy mezőn, vagy réten, nem is tudom már - borzong meg még mindig, amikor keserves múltjáról beszél a 16 éves Éva, aki öt testvérével él itt. Most a 12 esztendős Olivér és a kilencéves Dominik ül mellette. A kicsiket tyúkanyóként figyeli a nagylány, érezhetően nagy a szeretet a testvérek között.

- Tudja, ma is szeretem a szüleimet, azt viszont nem értem, hogy miért lett ennyi testvérem, amikor nem tudtak eltartani minket. Itt mindenünk megvan, csak éppen a saját szüleink nincsenek mellettünk. Úgy gondolom, egy gyereknek a szülei mellett van a helye, mert tudja, az a szeretet, amit ők adnak, az semmihez sem hasonlítható  sorolja gondolatait Éva. Aztán hirtelen közbeveti: - Tudja, milyen rossz visszaemlékezni arra, hogy nekünk ilyen élet jutott? Nagyon igazságtalan a sors, amikor egy gyerek életét keseríti meg, pedig mi semmiről nem tehetünk! Megint itt van a karácsony, és mi szülők, meg család nélkül ünnepelünk? Nem ez az élet rendje-módja, nem igaz!? - zúdítja rám kérdéseit hangjában mélyről jövő szomorúsággal.

A testvéreket korábban rendszeresen látogatták a szülők, de ma már olyan nehezen élnek, hogy utazásra sincs pénzük, ezért a gyerekeket viszik a szülőkhöz egy kis időre, és ez nemsokára így lesz ismét. - Alig várom a találkozást! - csillan fel Dominik szeme.
- Emlékszem, egy napon felöltöztetett anyám, megfogta a kezemet, én kérdeztem tőle, hova megyünk, ő könnyezve azt válaszolta, hogy boltba. Közben a gyámhivatalba, vagy valami ilyen helyre vitt, és ott hagyott. A lakásmaffia elvitte a házunkat, ezért nem maradhattam tovább a szüleimmel, egyszerűen nem tudtak eltartani minket a nyolc testvéremmel  avatott be sorsába a 20 esztendős Krisztián, aki évek óta itt él.
A szülei máig nagyon hiányoznak neki, de itt van Éva, akiben párjára talált. Sütnek-főznek együtt, mindketten dolgosak, a lány szakács vagy pincér szeretne lenni, a fiú kertész, vagy apja után kőműves.

- Az adventi koszorút is együtt készítettük - mutat az ízléses fenyőfüzérre. - Addig jó, amíg itt lehetünk-  mondják szinte együtt.  Hogy mi lesz velünk tíz év múlva? Reméljük lesz munkánk, és lesz egy gyerekünk, akinek egyvalamit biztosan megadunk majd: a családot, a szeretetet, a törődést. A sorsunk egyforma, mi tudjuk, mi az igazi érték ebben a nehéz világban - jegyzik meg egymást kiegészítve.
A bakonyoszlopi és bakonyszentkirályi gyerekek, ha dolgoznak 21, ha tanulnak, 24 éves korukig maradhatnak az intézmény biztonságában. Hogy utána mi lesz velük? Nem csak rajtuk múlik. Ők valószínűleg mindent megtesznek a boldogulásukért, ha ehhez a társadalomtól segítséget, támogatást kapnak.

 

Kovács Erika

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások