Hírek

2010.07.06. 10:12

Káli-napok Mindszentkállán

Mindszentkálla - A hagyományokhoz híven július első hétvégéje Mindszentkállán a Káli-napok hétvégéje.

Kovács Gáborné

A rendezvény július 3-án délután gyógynövénytúrával kezdődött. A túrát Takács Ferenc gyógynövényszakértő vezetésével a nagy meleg ellenére szép számmal gyalogolták végig a gyógynövények iránt érdeklődők.

Délután a gyerekeké és Kata bohócé volt a fõszerep, aki vidám játékokkal, lufihajtogatással, arcfestéssel szórakoztatta a kicsiket.

Hét órakor a XIX. században épült templomban hallgathatták a komolyzene kedvelői a fiatal zenészekből álló Dohnányi Ernő Ifjúsági Vonósnégyes koncertjét.

Az esti programokat a templom előtti téren, erre az alkalomra felállított szabadtéri színpadon gyönyörű környezetben nézhette végig a közönség.

Az önkormányzat nevében Keszler Gyula polgármester köszöntötte a közönséget, majd a mindszentkállai Kéknefelejcs Népdalkör énekelt.

A Tapolcai Musical Színpad öt énekesének nagy sikere volt, többen táncra perdültek a vidám zene hallatára. Süle Fanni rövid tánccal szórakoztatta a jelenlévőket.

Már sötét este volt, amikor a Hangraforgó együttes megkezdte műsorát, de a sok szúnyog ellenére a közönség végig tapsolta a vidám zenés műsort.

A programsorozat vasárnap este a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar koncertjével zárult.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!