Hírek

2017.02.22. 12:38

Interjú a futárszolgálat furgonját elkapó devecseri rendőrökkel

Devecser - Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden, nem sokkal 12 óra után ellopták egy futárszolgálat furgonját, amit Ajka és Devecser között kaptak el a rendőrök.

Napló-információ

Kedden, nem sokkal  12 óra után értesítettek bennünket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságtól, hogy eltulajdonítottak egy csomagszállító tehergépkocsit Vas megyében, mely az elsődleges információk alapján a 8-as főúton közeledik Devecser felé – mesélte a Naplónak a kedden átélt, két megyén át menekülő autótolvaj elfogásának részleteit Zabó Tamás főtörzsőrmester, noszlopi körzeti megbízott.

– Azonnal autóba ültünk, elindultunk és mikor besoroltunk, hogy ráforduljunk a főútra, láttuk, amint előttünk haladt el egy személy az ellopott csomagszállító autót vezetve.

– Azért volt sikeres az elfogás, mert azonnal elindultunk ahhoz az útszakaszhoz, ahol vélhetően a lopott gépjármű közeledni fog – teszi hozzá Zabó Mirtill rendőr őrmester, próbaidős járőr.

Ezt követően a két rendőr a tehergépkocsi nyomába eredt, majd megelőzve néhány személyautót és egy kamiont, utolérték azt.

– A sofőr a megkülönböztető jelzésre azonnal megállt. Az intézkedő rendőrök értesítették kollégáikat, és rövid időn belül a helyszínre érkezett Kovács Róbert rendőr főtörzsőrmester körzeti megbízott és Nemes Péter rendőr főtörzszászlós.

A sofőrt a rendőrök előállították a Devecseri Rendőrőrsre, majd átadták celldömölki kollégáiknak, a főkapitányságok közti együttműködés így sikerrel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!