Hírek

2014.04.17. 09:29

Idős nőt rabolt ki gondozója

Veszprém - Egy büntetlen előéletű szociális gondozó néhány százezer forintot sikkasztott el, később az egyik rá bízott idős asszonytól pénzt rabolt. Jogerősen négy év börtönre ítélték.

Mátételki András

Megyénk egyik szociális és gyermekjóléti szolgálatában állt a 46 éves F.-né Á. Andrea, akinek egyik feladata volt az ebédpénzek beszedése. 2011 decemberétől három hónapon át összesen 683 ezer forintot gyűjtött be, de ebből 351 ezret megtartott magának. Két évvel ezelőtt tavasszal az egyik idős gondozottjától 40 ezer forintot kért kölcsön avval, hogy édesapja gyógyszereire kell. A megkapott summát soha nem fizette vissza.

Hetekkel később, amikor az idős asszony átvette a postástól a 96 ezer forintos nyugdíját, F.-né erélyesen felszólította, hogy adjon neki kölcsön. Mivel a háziasszony ezt megtagadta tőle, a vádlott elkapta a kezét, és addig feszegette az ujjait, míg nem tudott megszerezni két tízezer forintost. A sértett gyorsan a szobába sietett, ahol egy ruha alá rejtette a bankókat. Csakhogy ezt kifigyelte F.-né, s újabb két tízezrest lopott el, amely az eljárás alatt nem térült meg.

A Tapolcai Járásbíróságon dr. Vidosa Noémi tanácsa bűnösnek mondta ki az asszonyt kisebb értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás, valamint csalás vétségben, rablás bűntettében és lopás vétségében. A bíróság az asszonyt négy év börtönre ítélte, amit a Veszprémi Törvényszék helyben hagyott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!