Hírek

2014.08.20. 17:00

Huszonharmadik alkalommal rendeztek Szent István Napokat

A Szent Istvánra való emlékezés kijelöli helyünket Európában, mondta dr. Navracsics Tibor.

Balla Emőke

A külgazdasági és külügyminiszter a Szent István-napokon úgy fogalmazott: településnevek, népi énekek, történetek, a ránk hagyott források minden napra hagynak üzenetet. Szent István király támpont, akire támaszkodhat, szikla, amibe kapaszkodhat a magyar nemzet.

– Szent Istvánhoz fohászkodunk, a legalapvetőbb fogalmaink – akár vallásról, erkölcsről, államiságról vagy kultúráról van szó – Szent Istvánhoz, az általa megteremtett örökséghez kötődnek, az ő öröksége tart meg minket. Amikor a magyarság helyéről beszélünk Európában, Szent Istvánhoz mérjük magunkat. Az ő döntése olyan ezeréves pályát jelölt ki számunkra, amely eredményeként Európa közepén, európai népekkel egyetértésben kell élnünk – mondta a miniszter.

Szent István király a magyar nemzet legfontosabb összetartója, örökségét megőrizzük, mondta a huszonharmadik alkalommal rendezett Szent István Napokon, a falunapon a polgármester, Kőszegi Ilona. Új közösségi térrel, pihenőparkkal is gazdagodott a település a Fő utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében, itt kapott helyet a Dienes Attila szobrászművész által készített Szent István szobor, mely a Szent Király Szövetség ajándéka.

Iványi András, Szentkirályszabadja polgármestere elmondta: a Szent Király Szövetség 1997-ben 16, Szent István nevét viselő településsel alakult, ma 21 település a tagja.

A kedden kezdődött Szent István Napok istentisztelettel, majd a Szent István parkban kulturális műsorral, koncertekkel folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!