Hírek

2012.12.14. 10:49

Balatonfüred mégis vállalja az iskolák működtetését

Balatonfüred - A város képviselő-testülete meggondolta magát, mégsem akar teljesen megválni a településen működő közoktatási intézményektől.

Győrffy Árpád

A képviselők egy hónappal ezelőtt rendkívüli ülésen, dr. Bóka István polgármester szóbeli előterjesztése alapján döntöttek arról, hogy az egyházi fenntartásba nem adott intézményeket, általános iskolákat, zeneiskolát és a gimnáziumot a jövőben teljesen az állam gondjaira bízzák, mert a város nem képes a működtetési költségek finanszírozására. A lépést elsősorban arra alapozták, hogy a tisztázatlan finanszírozási feltételek mellett jobb egy olyan döntés, amit később még vissza lehet vonni.

A Radnóti iskola működtetését is az önkormányzat finanszírozza a jövőben is - a kép a tavalyi 40 éves jubileumon készült
Fotó: Győrffy Árpád

A javaslat most is előzetes bizottsági tárgyalás nélkül került a testület elé. Bóka István a visszavonás indokaként elmondta, hogy közben kiderült, a működtetésről való lemondásnak nem lenne annyi anyagi hozadéka, amiért érdemes lenne minden szálat elvágni az iskolákkal. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a fenntartói jogok, köztük a vezetők kinevezése, a pedagógusok foglalkoztatása, béreik biztosítása minden, jelenleg önkormányzati iskolánál az államhoz kerül. A működtetés megtartásával az önkormányzat ahhoz kap jogot, illetve az lesz a kötelessége, hogy biztosítsa az épületek és környezetük fenntartását, finanszírozza az épületek működtetéséhez szükséges rezsiköltségeket, a 18 fős technikai személyzet bérét, a taneszközöket és a hozzájuk kapcsolódó meghatározott dologi költségeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!