Hírek

2014.07.30. 12:15

Hol legyen a gyerek a nyáron?

Megyei körkép - A legtöbb családban komoly gondot okoz a gyerekek nyári programjának megszervezése. Kevés az olcsó, iskolai, önkormányzati, alapítványi tábor. A nagycsaládosok, az alacsonyabb jövedelműek számára a magántáborok alig megfizethetők.

Kekk Sára

Nem csupán a gyereknek, a szülőknek is kell a pihenés, a nyári szabadság alatt. Ilyenkor legalább nem kell délután, fáradtan hazaérve, a házi feladat miatt veszekedni, vagy kikérdezni a verset a hisztiző gyerektől, nem kell újra íratni a macskakaparással papírra vetett leckét sem. Nem kell fogadóórára, szülői értekezletre járni. Ezért is örül mindenki, ha végre itt a nyár, és kitör a végtelennek tűnő, hatalmas nyári vakáció. Ez eddig mind szép és jó, de mi lesz a nyolcévessel, akit még nem lehet otthon hagyni egyedül? Vagy mi lesz azzal a nehezen kezelhető serdülővel, aki az első napokban tízig alszik, megnézi az összes mozit, amit a suli miatt nem nézhetett meg, így egy-két hétig jól érzi magát, aztán elkezd látványosan unatkozni és a barátaival az utcán csavarogni?

A legtöbb családban komoly gondot okoz a gyerekek nyári programjának megszervezése. Kevés az olcsó, iskolai, önkormányzati, alapítványi tábor. A nagycsaládosok, az alacsonyabb jövedelműek számára a magán táborok alig megfizethetők.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete honlapján felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzati iskolafenntartóknak a tizedik évfolyam végéig biztosítani kellene a felügyeletre szoruló gyermekek napközbeni ellátását a nyári szünetben is! A munkavállaló szülőnek ugyanis nincs annyi szabadsága, hogy gyermeke mellett maradjon ilyen hosszú időre, ráadásul a munkaadó határozza meg a szabadság kiadásának időpontját. Az MSZOE ezért javasolta a Munka Törvénykönyv módosítását, hogy a 14 éven aluli gyermekek szülei meghatározhassák, mikor veszik ki szabadságukat.

Scheer Regina és Regő a játszótéren. Bármennyire jól szervezett legyen is a táborozás, akkora élményt nem jelenthet, mintha szülőkkel, testvérekkel sikerül elutazni vagy csak kirándulni (Fotó: Kekk Sára)

A gyerek számára az a legfantasztikusabb nyaralás, ha együtt lehet, együtt utazhat el a család - mondja Scheer Henrietta, kétgyermekes családanya. Igazából nem is az a fontos, hogy hova megyünk, hanem hogy együtt vagyunk, a közös élmények. A mai családokban az az egyik legnagyobb baj, hogy mindenki rohan. Soha nincs elég idő arra, hogy a másikat meghallgassuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy nyáron a gyerek változtasson környezetet. A városi gyerek falun, a falusi városban képes leginkább kikapcsolódni, új élményeket szerezni, új világokat felfedezni. Az még jobb, ha elmehetnek a nagyszülőkhöz egy kicsit. De a gyerek számára rendkívül fontosak a kortárs kapcsolatok is, engedni kell, hogy a barátaival is tölthessen időt. Az elmúlt két évben a tanintézmények indítottak táborokat, így a nagyobbik gyermekünk, Regina, egy-egy hétre úszótáborban volt. Nagyon élvezte, hogy vele egykorúakkal lehetett, sportolhatott. Szerencsére a szervezés is remek volt, több hét is a szülők rendelkezésére állt, mi választhattuk ki, melyiken menjen táborba a gyerkőc. Idén is indított az iskola ilyen foglalkozásokat, de most kihagyjuk, inkább a nagyszülőkkel tölt egy kicsit több időt a kislány.

A nyári táborok kínálata gyakorlatilag végtelen. Az interneten kigyűjtve találhatók a nyelvi, művészeti, média-, kaland-, lovas-, tánc-, vándor-, sátor-, balatoni és egyéb táborok. Sőt létezik már a Táboroztatók Országos Egyesülete is, amely azért jött létre, mert szükség van egységes minőségbiztosítási rendszerre a gyerekek, a hozzátartozók és nem utolsósorban a szervezők érdekében, olyan információs bázisra, melyre szintén támaszkodhatnak a gyerekek, a szülők és a szervezők. A szervezet létrehozott egy alap adatbázist, amelyet folyamatosan bővítenek, és ahol a már minden szempontból korrekt körülmények és feltételek szerint több éve működtetett táborok találhatók. Persze amikor a szülő gyerekének tábort keres, az árra is kíváncsi, nem véletlen, hiszen egyes táborok közel azonos szolgáltatásért nagyon különböző árat kérnek.

Bármelyik tábort válasszuk is, a gyerek akkor fogja jól érezni magát, ha barátokra talál. Sokat segít egy ismeretlen közösségbe való beilleszkedésnél, ha valamelyik otthoni barátjával, kedves iskolatársával mehet. De bármennyire jól szervezett legyen is a táborozás, akkora élményt nem jelenthet, mintha a papával és mamával sikerül elutazni, elmenni biciklizni vagy kirándulni. Nagyon fontos tehát, hogy ha csak tehetjük, legyünk nyáron is minél többet gyerekeinkkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!