Hírek

2015.01.23. 16:35

Hegymagasi malackodás

„Óvodás korom óta nem láttam reggel közvilágítást” – néz ki csudálkozva az ablakon az egyik fiatal, mire a másik, volánnál ülő megértően bólogat. Döbbenten konstatálnak további furcsaságokat, amik a kora téli reggelben megesnek, s kicsit sem vigasztalja őket a tudat, hogy disznóölést nem szokás délben kezdeni.

Németh F. Bernadett

Mert bizony oda tartunk, méghozzá egy óra járásra Veszprémtől, Hegymagasra, a kedves Kajdi család, vagyis a háziasszony, Móni meghívására. Móni kiadónk, a Pannon Lapok Társasága szakácskönyveinek hűséges, mondhatni, állandó szerzője, s a kissé könnyelmű meghívást, miszerint a szerkesztőség látogasson el hozzájuk disznóölésre, éppen a Disznótoros finomságok című kiadvány díszbemutatóján tette.

Mi pedig mikor, ha nem az év végi szerkesztőségi parti után indulnánk neki a disznó ölésének, éppen csak hogy nem az étteremből egyenest. Igaz, csak ketten vállaljuk be a turnét, Marci, aki egy gyenge percében elárulta, hogy nem járt még disznóölésen – a kedvéért tette Móni a meghívást –, és jómagam mint rangidős. (Nagyfiam a sofőr.)

A leölt disznót a hegymagasi portára a ház ura, Kajdi László és legjobb barátja, szinte testvére, Varga József hozza Tapolcáról, no meg József két fia, Bence és Ádám.

Varga Ádám és Kajdi László hozza a disznót, majd fel is bontják Fotó: Hadnagy Marcell

A kiterített, 120 kilós állatot megpörzsölik, megégett körmei messzire repülnek László markából, József azonban felvesz egyet-egyet és közli, hogy a „régiek” bizony ebből itták a pálinkát. Mivel nem akarunk városi puhányoknak tűnni, Marcival megerősítjük lelkünket, rettentő elszánt képpel lehajtjuk a parányi italt a fekete alkalmatosságból, igyekezve nem pillantani a köröm belsejében rózsaszínlő hártyákra és más alkatrészekre.

A körmös hagyomány felelevenítését számos másik kíséri, ezért Marci kénytelen a disznó hátára ülni s eltűrni, hogy László nem is annyira jelképesen egy husánggal elnáspángolja. Így felavatva hagymás sült vért is kap, amit becsületesen lapátol, miközben tányérjába meredve filozofál: „amúgy ezt ki találta ki?” „Hogy a vért meg kell sütni. Ki próbálta ki először? És miért?”

A válasz a felkelő nap fényében marad lógva, miközben a férfiak és a fiatal emberek levakarják a disznóról az égett bőrt, s nem rendfára húzzák, hanem kiterítik az asztalra. Itt aztán szépen feldarabolják, s újabb hagyományokba és titkokba kapunk beavatást, de ezeket – főként a belekre vonatkozó részt – rögtön töröljük is memóriánkból.

Sürögnek-forognak az asszonyok is, Vargáné Békefi Mónika és Kajdiné Móni sógornője, Illés Károlyné, Marika segít a hús szelektálásában és az abálásban – ez utóbbi ismét a felejtenivaló kategóriába kerül.

Felbukkan a háziasszony édesanyja, Erzsike is, aki, vonakodva bár, de kicsit részt vesz a disznóölés szertartásában, Janka, Móni lánya viszont inkább a konyhában segédkezik és a fiúkat fűzi az esti mulatságra. Attól még egy kicsit távol vagyunk, a disznó darabokban, sül a friss hús, László vicceskedik a disznó fejével, maga elé tartja, mint valami kamerát.

Közben a faluról beszélünk, meg a két családot összekötő szoros barátságról, színjátszásról, zenélésről, közösségi életről és más súlyos témákról, hogy csak a helyi politikát említsem.

Ebéd után sajnos eltörünk, távozásunkat jelentjük be, pedig a délután folyamán a vendégsereg nőttön-nő, aki csak elmegy a porta előtt, bebocsátást nyer a torra, többen maradnak is, míg végül este harmonikaszóval zárul a mulatság.

Ami a háziak szerint hosszú évek óta a legjobb hangulatú volt. Emlékezetes marad nekünk is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!