Hírek

2014.04.17. 11:51

Gyérülő kormorán állomány

A Balaton térségében jelentősen megnőtt a kormorán (kárókatona) létszáma, és ezek a madarak igen nagy kárt okoznak a halállományban. A gyérítésük elengedhetetlen.

Tremmer Tamás

A tavalyi enyhe tél nyomán a Balaton nem fagyott be, ennek megfelelően igen sok kárókatona telelt a térségben. A tó több térségében is több száz madárból álló csapatok voltak megfigyelhetőek. Egyes területeken még éjszakázó helyek is kialakultak, ahova a madarak rendszeresen összegyűltek. Ezeknek a madaraknak az őshonos balatoni halállományban okozott kártételéhez nem fért kétség. Az egyik kitüntetett pihenőhelyük az Alsóörshöz tartozó Szerdahely dűlő, ezek elsősorban a Paloznaki-öböl előtti területen halásznak, de időnként Tihany irányába is elrepülnek.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. már tavaly ősszel beadta a hatósághoz a gyérítésre vonatkozó kérelmét, az engedély január végén érkezett meg. (Időközben súlyosbodott a helyzet, hiszen a Balaton ezen a télen sem fagyott be). A gyérítést alapos terepszemle előzte meg, megállapították, hogy a nap minden szakában tartózkodik kárókatona a megcélzott területen. A kilövést a területileg illetékes vadásztársaság, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság felügyelete mellett végezték.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról tájékoztatott, hogy összesen 63 nagy kárókatonát lőttek, amiből 14-et vizsgálatra is elküldtek. Az elejtett madarak közül egy gyűrűset találtak, ezt Észtországban jelölték meg. A vadászok jelenlétének következtében a madarak egyre óvatosabban közelítették meg a területet, magasan érkeztek és csak teljes szürkületkor kezdtek ereszkedni.

A vermelő és ezért sokkal inkább védtelen halak megvédése érdekében a kormorán gyérítésével máskor is élni kell. A Balaton és a vízrendszerén a legnagyobb védelmet a jégréteg tudja biztosítani.

Puskás Zoltán elmondta, a működési területünkön felmérték a kárókatona állományt. 2013-ban a Kis-Balatonnál 496-, Várpalotán 35-, a Nagy-berekben 271 pár madarat számoltak. A számuk ez évre csökkent. 2014-ben a Kis-Balatonnál 383-, Várpalotán 35-, a Nagy-berekben 242 párt észleltek. Mindebben valószínűleg szerepet játszhattak a táplálkozó területeken történő intenzív gyérítések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!