Hírek

2017.03.24. 20:00

Medvéket dolgoztat, gördeszkáival pedig a környezetvédelmet is támogatja

Nagyon régen én is gördeszkáztam, onnan kaptam ihletet. Szerettem a formáját, az anyagát a deszkának, "szerelmes lettem belé" - fogalmaz Bolvári Dániel.

Molnár Sándor

Az első deszkáját még tizenévesen készítette. Bútor hátuljából szorított össze falemezeket. Most professzionális gördeszkalapokat gyárt. Ezek a legdurvább igénybevételt is bírják. Készít még cruisereket, amelyekkel közlekedni lehet, és vannak longboardjai is. Főleg külföldi megrendelésre dolgozik az egykori Éden hoteles, akit szerencsére ma már nem ezért ismernek. Mindenkinek személyesen gyártja a lapot, és büszke minden darabra.

- Tizenhat éves korom óta szerettem volna gördeszkalapot gyártani. Harmincéves koromra érett be a dolog, azóta próbálom készíteni, de csak három-négy éve sikerül olyan minőségben, ahogy szeretném. Nyögvenyelősen indult, nem volt jó az anyag és hiányzott a tapasztalat. Idő kellett ahhoz, hogy jó lapot tudjak gyártani. Mára már tízéves tapasztalatom van, tudom, hogy mire kell odafigyelni.

Bolvári Dániel kezében a farkasos grafikát tartalmazó lappal. Jobbra fent látható a medvék által összekarmolt gördeszkalap
Fotó: Molnár Sándor

- Nem szabad kapkodni, le kell ülni, megnyugodni, tiszta aggyal sokkal könnyebben megy - osztja meg az évek alatt összegyűjtött bölcsességet Bolvári Dániel.

Az anyagok közül a bambuszt kedveli leginkább. Tudomása szerint Európában csak ő gyárt belőle gördeszkalapot. Szeretett volna valami újdonságot hozni, ráadásul ezzel óvja a környezetet is, mert ez egy sokkal könnyebben megújuló alapanyag, mint a hagyományos fa. Sokkal gyorsabban nő, és könnyebb szaporítani is.

Egy barátjával több hónapon keresztül saját formát tervezett a lapoknak. Rottweiler kutyája után nevezte el az általa gyártott márkát. Ha az ember csak azzal foglalkozik, amit szeret, akkor az valószínű, hogy sikeres is lesz - vélekedik.

Bolvári Dániel régi vágya teljesült harmincéves korára. Mindenkinek személyesen gyártja a lapot, és büszke minden darabra
Fotó: Molnár Sándor

Nagyon tetszettek Dánielnek a WWF-es grafikák, amelyek kevés színt tartalmaznak, egyszerűek és sokatmondóak. Felhívják az emberek figyelmét a környezetvédelemre. A grafikát tervező cég javaslatára bevonták az állatokat is a gördeszkalapok dekorálásába. Nyers lapokat mézzel és lazaccal kentek be, és bedobták a medvék közé, amit azok összekarmoltak. Később az elkészült deszkákat a WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete elárverezte, és a bevétel nagy részét az a Budakeszi Vadaspark kapta meg, ahol az "alkotó" medvék élnek.

Egy másik nemzetközi vonatkozású grafikán a farkasok a főszereplők. A felirat arra hívja fel a figyelmet, hogy az erdőknek szükségük van a farkasokra. A legújabb kétdarabos sorozat grafikáját pedig egy tetováló tervezte, mert a gördeszka mint felület rengeteg lehetőséget rejt.

Bolvári Dániel szponzorál is. Lapokkal és ruházattal segíti Tűri Zoltán freestyle-gördeszkást és Gilast, a 16 esztendős, román fiatalembert, aki street-lapos. Ők nagyon fiatalok és lelkesek.

Bolvári Dánielnek nemrégiben kislánya született, aki most tíz- hetes. - Az ember teljesen máshogy látja a világot. A munkát is jobban élvezem, mert van miért, van kiért dolgoznom. Ez egyfajta lendületet adott minden téren - mondja befejezésül mosolyogva a büszke apuka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!