Hírek

2014.12.16. 21:10

Fontos a Bakony és a Balaton

Veszprém - A kormány fontosnak tartja a Bakony és Balaton régióját, ezért is látja el miniszteri biztos a térség és a kormány közötti kapcsolattartást, jelentette ki Seszták Miklós fejlesztési miniszter kedden.

Marton Attila

A miniszter a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. évzáró ünnepségén mondott köszöntőjében hangsúlyozta, fontos az itt élők komfortérzete, és az is, hogy minél több magyar turista minél hosszabb időre érkezzen a térségbe. Ebben rejlik a régió felemelkedésének lehetősége, tette hozzá Seszták Miklós.

A hazai gyerekek elsöprő többsége a Balatont és a Bakonyt jelölné meg egy kirándulás úti céljaként, ezért a helyi vezetők és turisztikai desztináció menedzsment (TDM)-szervezetek felelőssége is, hogy tartalommal töltsék meg. Cholnoky Jenőt idézve úgy fogalmazott a nemzeti fejlesztési miniszter, hogy egész Európa legkedvesebb és legalkalmasabb pihenőhelye a Balaton és a Bakony. Seszták Miklós hozzátette, ez meghatározza a régió szerepét, helyét, fontosságát, valamint a helyi TDM-szervezet jelenét és jövőjét egyaránt.

Seszták Miklós miniszter mellett Porga Gyula polgármester Fotó: Penovác Károly

Mihalovics Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Bakony Balaton-térség fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa a sokszínűség és az egység mentén beszélt a ré-gióról.

- A térség polgármesterei különbözőképpen gondolkodnak a múltról, a jelenről és a jövőről, de valamennyien úgy gondolják, hogy a Bakony Balaton-régió az egész ország szívügye is. A térségben megjelenő sokszínűség mindenekelőtt a kultúra és az oktatás területe és a térség turisztikai attrakciói. A régió vezetői a közös ügyek mellett egységesen tudnak kiállni, ilyen a 8-as út vagy a Veszprémi Pannon Egyetem fejlesztése. Megpróbálok ennek az egységnek a közvetítője lenni, hogy a sokszínűség az egységen keresztül az itt élők és az idelátogató turisták előnyére váljon - tette hozzá.

Mihalovics Péter, a Bakony–Balaton-térség fejlesztéséért felelős miniszteri biztos az évértékelőn Fotó: Penovác Károly

A régió fejlesztésekor számos megpróbáltatás vár a helyiekre, mondta, majd a februári időközi választásra utalva úgy fogalmazott, lesznek, akik a sokszínűséget megpróbálják szembeállítani az egységgel. Arra kérte a jelenlévőket, támogassák az egységet. Az elkövetkező években olyan pályára állhat a régió, hogy a térség az ország turisztikai motorja lehet. Lencsés Tamara, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője terveikről elmondta, a meglévő értékek fejlesztése mellett a térséget az országos turisztikai fejlesztési elképzelésekhez hasonlóan igyekeznek elhelyezni az egészségturizmus területén a wellness-szolgáltatások további erősítésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!