Hírek

2013.06.17. 08:58

Földtörténeti időutazás

A földtani értékek szempontjából nemzetközi szinten is egyedülállónak számít a településen található Szabó-féle homokbánya, amelyet a nemzeti parkok hete programsorozat részeként több száz palotai diák járhatott végig a közelmúltban.

Szabó Péter Dániel

A Rákóczi-telep városrész egy eldugott kis utcájában található az 1954-ben védetté nyilvánított homokbánya bejárata. Ide várták az érdeklődő iskolás csoportokat geojátszóházzal egybekötött földtörténeti túrájukra a Bakony-Balaton Geopark Csoport munkatársai. Az európai hálózat tagjaként több nemzetközi címmel is elismert geopark a Magyar Nemzeti Parkok Hete névre keresztelt programsorozat részeként hirdette meg rendezvényét.  

- Különlegesen gazdag földtani örökség, kellően változatos kőzettani felépítés jellemzi a Bakony-Balaton Geopark területét, ahol sokféle kor kőzeteit megtalálhatjuk. Mindez azonban kevés lenne a nemzetközi elismertséghez, rendszeresen tematikus programokat is kell szerveznünk, hogy a térségben élők és az ide látogató turisták megismerhessék a páratlan földtani emlékeket - mondta el kérdésünkre Korbély Barnabás, a Geopark csoport vezetője.

- A mai nap elsősorban a gyermekeknek szól, mintegy 350 várpalotai kisdiák járhatja be a homokbánya területét. Fontos kiemelni, hogy a célközönség miatt a kollégáim is úgymond gyermekbarát módon, a kisebbek számára is érthetően és lehetőség szerint izgalmasan foglalják össze a tudnivalókat - tette hozzá a szakember.

A homoküledékben található csiga- és kagylómaradványokat Bite László geotúravezető (jobbra) mutatja be a Vásárhelyi iskola diákjainak (Fotó: Szabó Péter Dániel)

 

Voltak is érdeklődők szép számmal, szinte megállás nélkül jöttek a gyerekek, akik 20-25 fős csoportokban, a Rákóczi Telepi Baráti Kör önkénteseinek vezetésével négy állomást érintve sétálhattak körbe a homokbánya területén. Az elsőn egy kötél jelképezte a földtani idővonalat, Sárdi Julianna geotúravezető pedig kőzetek segítségével mutatta be a különböző földtörténeti korok jellemzőit. A második állomás a terület fő attrakciójának is beillő, védőtető alatt látható homokfeltárás, amely extrém gazdagnak számító ősmaradvány tartalommal bír, több mint 400 puhatestű fajt találtak ás határoztak meg már itt.

A gyerekek Bite Zoltán szakszerű iránymutatása mellett láthatták mindezt.  A következő állomáson Toldi Attila a különböző kőzetekkel ismertette meg játékos módon a fiatalokat, míg a záró részen Knauer Anna geojátszóházzal várta az érdeklődőket, például ősmaradványok gipszmásolatai készíthették el, festhették meg és vihették haza a gyerekek.

Korbély Barnabás kérdésünkre hozzátette, a nemzetközi szinten is egyedülállónak számító, immár önálló internetes oldallal rendelkező Szabó-féle homokbánya az év bármely szakában látogatható, az előzetes bejelentkezést követően szakmai idegenvezetés mellett járható be a terület.

 

 

 

A Szabó-féle homokbánya néven ismert természetvédelmi területen több rétegben egymásra ülepedve miocén kori (mintegy 25 millió éves) édes- és sósvízi homoküledék található, amelyeket már sárga és szürkésebb árnyalataik is szépen elkülönítenek egymástól. Az igazi szenzációt a középső, mintegy négy-öt méter vastagságú homoküledék jelenti, amelyben párját ritkító gazdagságban maradtak fenn a 25 millió éve itt hullámzó tenger egykori csiga- és kagylófaunájának meszes vázai. Ezek, az általában kis méretű és vékony maradványok az esetek többségében összetörnek, és elporladnak, itt azonban a kis szemcséjű homokréteg megvédte őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!