Hírek

2017.04.11. 12:30

Hobóval emlékeztek József Attilára Tapolcán

Tapolca - A város Földes László Hobó József Attila estjével ünnepelte a Magyar Költészet Napját.

Tóth B. Zsuzsa

A Wass Albert Könyvtár és Múzeum rendezvényét a Tamási Áron Művelődési Központban tartották meg, sőt, még az is kicsinek bizonyult a hatalmas érdeklődés miatt. Az előadónak meg, mint vallotta, mindegy volt, hiszen stadiontól börtönig, kocsmáig, templomig, művelődési házig, könyvtárig, kertekig mindenhol játszik, ahová csak meghívják.

Örömmel fogadta, hogy több, mint tíz év után újra felléphet a városban, ahol annak idején zenekarával is járt. Most viszont a Kossuth-díjas blues énekes, dalszerző, előadóművész egyszál maga szinte életre keltette József Attilát az esetenként zenei aláfestéssel kísért verseken keresztül a Tudod, hogy nincs bocsánat című esten.

A másfél órás előadás során a megtévesztésig átadta a hallgatóság számára mindazt, amit és ahogy Zacher Gábor toxikológus főorvos szerint József Attila, mint paranoid skizofrén költő annak idején papírra vetett. Éppen ezért le kell szögezni, hogy Hobó a maga különcsége miatt megütötte már párszor a bokáját, és előadásmódja valóban szokatlan lehet, azonban tény, hogy számára nem más, mint a fagyi és a görögdinnye jelenti a drogot. Sőt, azt sem titkolta sosem, hogy nincs sem énekesi, sem zenészi képesítése.

A teltházas előadó estek azonban magukért beszélnek, és vitathatatlan, hogy Hobó ha a költőt nem is, de József Attila verseit feltámasztja sorra. Emiatt aztán a Hetedik, a Kései sirató, a Könnyű emlékek, a Balga költő, Elégia, az Eszmélet és a Hazám részletei, a Levegőt!, az Óda előadása során valóban attól tarthat a néző, hogy maga Hobó is levegőért kapkod, de nyugalom, holnap is fellép, sőt, holnapután újra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!