Hírek

2015.02.03. 17:20

Figyelmesen közlekedjünk este, a sofőrök figyeljenek a gyalogosokra!

Az összes személyi sérüléssel járó balesetnek tíz százalékban elszenvedője vagy kiváltója a gyalogos - mondta Bakler Zoltán rendőr százados.

Kovács Erika

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető helyettese a hétvégi gyulafirátóti halálos gyalogosgázolás kapcsán kiemelte: a KRESZ előírja, lakott területen kívül korlátozott látási viszonyoknál gyalogosnak, kerékpárosnak láthatósági mellényt kell viselni, amit rendőrségeknél is lehet igényelni, és a forgalommal szemben, az út szélén kell menni.

Ne gyalogoljunk forgalommal egyező irányban, mert este, sötét ruhában kevés esély van arra, hogy észreveszik az autósok (Fotó: Balogh Ákos)

Bakler Zoltán kiemelte, különösen veszélyesek azok az útszakaszok, amelyek két közeli települést kötnek össze, ilyen például a Gyulafirátót és Veszprém közötti szakasz, ahol az elmúlt hétvégén meg is történt a tragédia.

Mint mondta, a járművezetők este, éjszaka nagy körültekintéssel vezessenek, mert gyalogos bárhol előbukkanhat, lakott településen belül és kívül, zebrán és azon kívül. Gyalogosokra lehet számítani továbbá a főutak és az alsóbbrendű utak kereszteződésénél is, ilyen többek között a 8-as főútnál a bándi, herendi, valamint a szentgáli kereszteződés, ahol gyakran átmennek gyalog az emberek egyik helyről a másikra, ahogy nemrég történt Herendnél is egy halálos gázolás.

Az autósok figyeljenek arra is, ha autóbuszmegálló főútnál van, például a 8-as úton Kislődnél található ilyen. A buszról l leszállókon nincs láthatósági mellény. Szintén sokan közlekednek este, éjjel gyárak, üzemek környékén, jó, hogy már egyre több cég ad láthatósági mellényt dolgozójának. A rendőrség elkötelezett az ehhez hasonló balesetek megelőzéséért is, amiről előadásokon beszélnek óvodákban, iskolákban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!