Hírek

2013.09.03. 18:47

Felavatták a Szilágyi utcagalériát az aluljáróban

Ne legyünk patetikusak, biztatták egymást a Szilágyi László (l966-2007) művészetéről rendezett tanácskozás résztvevői. Így aztán lehetett kicsit poénkodni a helyzeten, hogy utcagalériát neveztek el Szilágyi Lászlóról, Veszprém fiatalon elhunyt punk festőjéről.

Bartuc Gabriella

Lackó végleg az utcán - jegyezte meg viccesen Hegyeshalmi László festő, a Művészetek Háza igazgatója, a konferencia résztvevője. Sietett hozzáfűzni, az utca, a hétköznapok művészete mindig is közel állt Szilágyihoz. Festményei nem tűrik a kereteket, a vad gesztusok, amikkel dolgozott, levetnek magukról minden abroncsot, hiszen egész lényével a szabadságot kereste - erről már Bordács Andrea művészettörténész, a Budapesti úti aluljáróban felavatott Szilágyi László kiállítás kurátora beszélt. Nyolc kitűnő festményének, illetve objektjének kiváló minőségű reprodukció kerültek ki az utcagaléria falára és ott van maga a művész is, Zeke László domborműve által megörökítve.

Veszprém tehát visszakapta Szilágyi Lászlót, de nem csak őt, mert mint ahogyan Gopcsa Katalin művészettörténész, az egész keddi eseménysor levezetője felhívta a figyelmet, az aluljáróban helyet kaptak legalább pár mondatos felírás erejéig mindazok a képzőművészek, építészek, akik valamiképpen nyomot hagytak a város arculatán. A ma született érdeklődőknek új nevek sorakoznak az aluljáró egyik hosszú falán: Soldatits Ferenc, Schmal Henrik, Stéhló Lili, Pápay Viktor és így tovább. Jó lesz utána olvasni.

S hogy a neveknél maradjunk, ugyancsak felkerültek egy másik lejáratnál a falra a Vass-gyűjteményben szereplő művészek neve, lehet memorizálni a konstruktív művészetből való érettségihez.

Vass László is beszélt a keddi ünnepségen, gratulált a városnak ehhez az esztétikus és bátor húzáshoz, hogy igazi köztérré változtatták az aluljárót.

A földalatti betontengert kifestő Városi Tájkép Csoport nevében Szöllőssy Barbara kifejtette, jó látni, hogy a negatív tér, amilyen egy aluljáró általában, itt most fantasztikus köztérré változott. Porga Gyula polgármester azt mondta, szimbolikusan legnagyobb értékeinket gyűjtöttük itt egybe. Németh Károly, a Város-Tér Kulturális alapítvány elnöke a kiállítás és a dombormű gesztoraként hangsúlyozta, az Európai Unió támogatása nélkül mindez nem jöhetett volna létre.

Az estébe nyúló Szilágyi-konferencián előadott még Dékei Krisztina művészettörténész, aki azt a kérdéskört taglalta: hogyan közelítsünk a művekhez? Mi vagyunk a művekben, vagy a művek bennünk? Felolvasták Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeumigazgatója és Fenyvesi Áron, a Trafó Galéria vezetője tanulmányát Szilágyi Lászlóról. Utóbbi címe: Pá,Osiris! eszünkbe juttatta, Lackó Szilágyi László Osirisként írta alá képei egy részét. Az egyiptomi isten, aki elindult, hogy megszelídítse a Földet. Megint egy újabb dimenzió, újabb adalék a műhöz, aminek feldolgozásához, helyének kijelöléséhez reméljük, ez a konferencia és a hamarosan megjelenő könyv is hozzájárul.

Addig is pá, Osiris! Találkozunk, az aluljáróban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!