Hírek

2015.04.02. 09:56

Érseki mise a veszprémi börtönben

Veszprém - A nagyböjt utolsó hetében, nagyhét keddjén tartott szentmisét Márfi Gyula katolikus érsek a veszprémi börtönben.

Kovács Erika

Németh Éva ezredes, intézetparancsnok köszöntő beszédében elmondta, a veszprémi érsek ünnepek alkalmával visszatérő vendég, mindig szívesen tesz eleget az intézet meghívásának, hogy a rácsok mögött Isten igéjét terjessze, és bátorítsa az elítélteket.

Ezúttal tíz fogvatartott vett részt a szentmisén családtagjaikkal együtt, akikkel a mise után egy órán át beszélgethettek is. Az érsek nagyhét lévén Jézus szenvedéséről, és az emberi szenvedésről beszélt az egybegyűlteknek. Jézus életútjából, fizikai gyötrelmeiből kiemelte, Palesztina poros útjain való megterhelő menetelését, vérrel verejtékezését. Fején töviskoszorú okozott sebeket, kínlódva cipelte a kereszt gerendáját a vesztőhely felé vezető emelkedőn.  Hosszú fémszögeket vertek kéztő- és lábtőcsontjai közé, aztán végső kíntornáját a kereszten, mielőtt bevégeztetett.   Mint kiemelte, Jézus testi gyötrelmeit lelki szenvedése múlhatta csak felül, hisz Názáretben kudarcot vallott. Korábban tódultak utána követői, akik halála előtt sorra tűntek el mellőle. Saját hazájában nem volt a prófétának becsülete. Kínhalálát látta előre, gúnyolódva hajlottak térdre lábainál, gonosztevőkkel tették egyenlővé, pénzért elárulták, tanítványai magára hagyták, a keresztnél már csak Szűz Mária és a szent asszonyok álltak köré.

Mindezek után Márfi Gyula felidézte fiatalkora egyik  ismert slágerét a Dinamit együttestől:  "Belül fáj nagyon, Nehéz mondanom, Hogy más bűneit hordom vállamon" Mindig – mondta – ha ezt hallgatta, érzése szerint, mintha Jézus énekelte volna.  Prédikációját azzal az üzenettel fejezte be, hogy aki a saját bűne miatt bűnhődik, fogadja el a büntetést, mert van abban valami jó, hiszen az igazság követelményeinek tesz eleget. A mise celebrálásában Bartos Gábor börtönlelkész, és Vasáros József kanonok is részt vett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!