Hírek

2017.01.31. 20:12

Erdészek és vadászok báloztak

Sümeg – A hagyományoknak megfelelően idén is a Bakony Vadászkürt Egylet kürtszavával vette kezdetét a VI. Erdész - Vadász Bál.

Molnár Sándor

A zenés-táncos rendezvényre 263 vendég érkezett a Hotel Kapitányba. A szervezők nevében elsőként Pap Gyula a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke köszöntötte a résztvevőket és az esemény támogatóit, majd a tavalyi bálhoz hasonló kitartásra buzdított. Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója önfeledt szórakozást kívánt az egybegyűlteknek, míg Schumacher István a Verga Zrt. első embere reményét fejezte ki, hogy az erdészek és a vadászok a báli szezon elmúltával, a hétköznapokban is megőrzik azt a szellemiséget, ami közös asztalhoz ülteti őket.

Fotó: Gyurom János

Takács Szabolcs  kormánymegbízott, a bál fővédnöke kiemelte, hogy a 2016-os vadászati év sok munkát adott a vadászoknak és a hatóságnak is, de sikerült helytállniuk.

Fotó: Gyurom János

A köszöntőket követően, a vendégek olyan ínyencségeket is kóstolhattak, mint például a gyöngytyúk húsának leve, vagy a tűzdelt vaddisznócomb vargányapaprikással. A kitűnő hangulathoz finom borok és jó zene is dukált.

Fotó: Gyurom János

A vacsora elfogyasztása után a Change Party & Show Band zenélt, valamint Varga Feri és Balássy Betty szórakoztatta a bálozókat. A tombolasorsoláson értékes nyeremények találtak gazdára.  Fődíjként egy dám és egy gím bika elejtését sorsolták ki a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!