Hírek

2017.02.17. 19:44

Épül a tanuszoda

Sümeg – Január eleje óta folyamatosan dolgoznak a tanuszoda kivitelezésén. A létesítmény az idei őszön készülhet el a tervek szerint.

Tóth B. Zsuzsa

Amint azt Végh László polgármestertől megtudtuk, a tavaly májusi alapkő letételt követően hamarosan kiderült, hogy rendkívül vizes a tanuszoda területe. A különféle vizsgálatok és a különleges kivitelezési technológia engedélyezése, valamint az emiatt megemelkedett fedezet biztosítása hozzávetőlegesen fél évet vett igénybe.

Amíg ezen háttérmunkák folytak, állt a kivitelezés, a folytatáshoz csak tavaly év végére állt rendelkezésre minden szükséges engedély és összeg. A munka így ez év elején indult újra és azóta folyamatos. A 25 méter hosszú, versenyek rendezésére szintén  alkalmas nagymedence és a mellette kialakítandó kisebb és sekélyebb másik medence kivitelezése elkezdődött. A tanuszoda egyik üvegfala elmozdítható lesz, így a nyári melegben szinte strandként üzemel majd az új  létesítmény.

A tervek szerint az év végére elkészül a létesítmény

A korábban kiírt tíz hónapos  kivitelezési idő a fentiek miatt nem tartható, de a tervek szerint még az idei év végére elkészülhet a tanuszoda, amelyet eredetileg már  akár idén szeptemberre átadhattak volna.

Pillanatnyilag az úgynevezett szád falak, azaz a speciális vízzáró  fém lemezes falak  eltávolítása folyik, azok többek közt  vízbetöréstől óvják a medencét. Közben elkezdték a nagy-medence vasbeton szerelését, valamint  az épület alapozását. A tanuszoda területén a város egyelőre nem tervez további, szabad téri medencéket építeni.

Viszont amennyiben később lesz rá lehetőség, a hely adott hozzá. Addig is a Zöld város projekt keretében az uszodától nyugatra eső területen rekreációs park kialakításához számít pályázati támogatásra a város. A területen tavat alakítanának ki, valamint  kültéri fitnesz parkot és kocogó pályát. A leendő tanuszoda közelében van a  sportpálya,, annak szomszédságában pedig hamarosan kézilabda csarnok  épülhet.

A létesítmény másik oldalán álló öreg malom épületet megvásárolták, a városvezetés abban szálláshelyek kialakítását tervezi a jövőben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!