Hírek

2014.06.26. 17:40

Semmelweis-nap - Elismeréseket adtak az egészségügyben

Veszprém - Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara díját Kovács Melinda vezető asszisztens, Az év szakdolgozója díjat Németh Zoltánné gyermekápoló kapta.

Varga Domokos Péter

A kitüntetéseket több más elismeréssel együtt a Csolnoky Ferenc Kórház Semmelweis-napi ünnepségén adták át.

Kovács Melinda vezető asszisztens veszi át Vinkler Lajosnétól a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara díját Fotó: Zwicker Tamás

A megjelenteket dr. Rácz Jenő főigazgató köszöntötte, egyben bejelentette, egy szál gyertyát gyújtanak a közelmúltban eltávozottak emlékére, amely a jelenlétüket jelképezi. A főigazgató külön is megemlítette dr. Beéry Iván radiológus főorvost, akinek az eseménnyel egy időben volt a temetése.

Horváth Ferencné ápolási igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta, az egészségügyben folytatott küzdelmes szolgálatuk során a beteg üdve a legfőbb törvény. A sok- éves hagyománynak megfelelve tudományos előadás is elhangzott, dr. Sydó Tibor osztályvezető főorvos az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapatánál végzett egészségügyi felmérésről szólt.

Horváth Ferencné ápolási igazgató adta át az Év szakdolgozója díjat Németh Zoltánnénak, a gyermekintenzív egység ápolójának, Fotó: Zwicker Tamás

Dr. Lakatos László centrumvezető főorvos, az intézményi tudományos bizottság elnöke másodfőorvosi és adjunktusi kinevezéseket adott át. A főigazgató a szakmai vezetőtestület ajánlása alapján másodfőorvossá nevezte ki dr. Kiss Attilát, az urológiai osztály, dr. Németh Zsoltot, a szülészet-nőgyógyászati osztály, valamint dr. Szukop Ágotát, a belgyógyászati centrum adjunktusát. Az igazgatói tanács döntése alapján igazgatói dicséretben részesült többek között Nyőgér Rita belső ellenőr, dr. Ballouk Ali Hussein adjunktus (fül-orr-gégészeti osztály), dr. Juhász Vera osztályvezető főorvoshelyettes (sürgősségi betegellátó osztály), dr. Rónai Balázs centrumvezető főorvos (pszichiátriai centrum, Sümeg és Doba), Németh Lászlóné számviteli ügyintéző, valamint Szabó Jenő szakmunkás (pszichiátriai centrum, Doba.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!