Hírek

2014.07.26. 15:56

Sulák Martina az idei Anna-bál szépe

Balatonfüred - Szellemi kultúrája is pezseg a városnak, nemcsak gyógyforrásai – hangsúlyozta dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter köszöntőjében a 189. Anna bál megnyitóján, aki az est fővédnöke, az Anna Grand Hotelben, szombaton. A miniszter első bálozónak nevezte magát, ugyanis még sohasem nyitott meg hasonló eseményt.

Kovács Erika

Kígyózó sorban vonultak a bálozók gyönyörű, színes estélyikben, és szmokingban frakkban, illetőleg reformkori viseletben a Vaszary Villa Galériától az Anna Grand Hotelig. Az elegáns menetet több százan tekintették meg, tapsoltak nekik a városban. A menetben lehetett látni megyénk, illetve Balatonfüred több ismert személyiségét, illetőleg Rost Andrea operaénekest, Litkey Farkas vitorlázólegendát, Horgas Eszter fuvolaművészt, Haumann Péter színművész családját.

A bál helyszínén  a vendégeket a Magyar Állami Operaház balettművészei palotással, keringővel köszöntötték, Jellinek György koreográfiájával és a Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével, melynek művészeti vezetője Kováts Péter.  Dr. Trócsányi László miniszter megnyitójában kiemelte a város fürdőkultúráját, reformkori hagyományait.  Elismeréssel beszélt a hölgyekről: minden nőben Annát ünnepeljük - mondta. Dr. Görgényi Ernő, a bál díszvendége, Gyula polgármestere a két város kulturális értékeit helyezte középpontba. Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere szerint a bál minden évben megújul, ami az első bálozók bájának, szépségének köszönhető. A megnyitó beszédek után átadták a Kiss Ernő-díjat, a legendás huszárkapitány porcelánszobrát, amit a városért tett érdemeiért dr. Simon Attilának, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatójának ítéltek meg.

Az idei Anna bált a város polgármestere és Darvalics Virág, a tavalyi bál szépe nyitotta meg keringővel, akikhez a többi bálozó is táncra perdült a hotel elegáns parkjában.  A vendégek jelenleg vacsorájukat költik Berki Béla Zenekara és a Verbunk  Veszprém Népi Koncert Zenekar kellemes zenéje mellett Radics Tibor tárogató művész vezetésével.

A bál szombati kísérőrendezvényei is sok vendéget vonzottak Balatonfüredre, éjfélig várja az érdeklődőket a Vaszary Galéria, ahol mások mellett a Pintér Aukciósház, valamint Keserü Ilona festőművész  kiállítását nyitották meg. A Jókai Mór Emlékmúzeumban, valamint a Városi Múzeumban Praznovszky Mihály irodalomtörténész az Anna bálozó Jókai Mórról, illetve a régi Anna bálokról tart tárlatvezetést.  A Kisfaludy Színpadon a reformkori Hagyományőrzők bemutatója, a Balatonfüred Néptáncegyüttes, a Valcer Táncstúdió szórakoztatja a közönséget. A Vitorlás téren késő estétől utcabált rendeznek.

Szombaton este 23 órakor mutatkoztak be azok a lányok, akiket a zsűri kiválasztott, közülük kerültek ki a legszebbek.

A szavazatok alapján a legszebb lány Sulák Martina lett. A 18 éves balatonfüredi lány a Pápai Református Gimnáziumban tanul, hobbija a tánc, éppen ezért a jövőben a Táncművészeti Főiskolára felvételizik majd. A győztes lányt Aporfi Marcell kísérte el a bálra. A 20 éves alsőörsi fiú nagyon boldog volt, hogy barátnője nyerte meg a legszebbnek járó díjat. A nyereménye - többek között - a Herendi Porcelánmanufaktúra vázája, gyémánytékszer, nyaralás és aranyalma. Érdekesség, hogy a vasárnap hajnalban indultak volna nyaralni, de így visszamondták. 

Az első udvarhölgy a nyíregyházi Lukács Réka lett. A 21 éves lány gazdasági főiskolán tanul.

A második udvahölgynek Szóráth Sarah-t, a 19 éves egyetemista lányt választották.

Balra a második udvarhölgy Szóráth Sarah, középen Sulák Martina a bál királynője és jobbra az első udvarhölgy Lukács Réka (Fotó: Stiger Ádám)

 

 

Az Anna-bál helyszíne a levegőből (Fotó: H. Szabó Sándor) 

Kapcsolódó anyagok

Az Anna-báli készülődés izgalmáról vallanak az első bálozó lányok

Kedvese nevét húzta ki az egyik szívhalász

Két Anna-bál szépe egy családban

Nem kopott meg az Anna-bál fénye

Az Anna-bál nemzeti kincs

Megmutatták magukat az Anna-bál legszebbjei

Darvalics Virág az idei Anna-bál szépe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!